2019.04.25., csütörtök , Márk

Kertészet

2017. november 14. kedd • 10:08

Super premium minőségben mutatkozik be a villányi franc

Szakmai nap és borkóstoló Villányban

Öt villányi helyszínen 24 termelő több mint 40 cabernet franc-ját ismerhetik meg az érdeklődők a 3. Franc&Franc fórum november 25-i kóstolónapján, melyet november 24-én szakmai konferencia előz meg.

A szakmai rendezvény célja, hogy super premium minőségben mutassa be a villányi franc-t - mondta el a Franc&Franc budapesti sajtótájékoztatóján a Villányi borvidék elnöke. Bock József emlékeztetett arra, hogy Villányban - az egyetlen magyar borvidékként - néhány éve bevezették az eredetvédelmi rendszert, amely kezdetben a classicus és premium kategóriákba sorolta be a minőségi borokat.

A super premium kategória három éve létezik: ez csak 100 százalékban villányi cabernet franc-ból készülhet, legfeljebb 35 hektoliter/hektár terheléssel, minimum egy évet tölt fahordóban és egyet palackban.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke és Győrffy Zoltán, a Franc&Franc program szervezője felidézték, hogy a rendezvényen eddig a világ meghatározó cabernet franc-jaival kínáltak összehasonlítást: először a Loire-mentére koncentrálva, majd tavaly szélesebb nemzetközi kitekintést nyújtva.

Idén Magyarország lesz a fókuszban:

Villány mellett más magyar borvidékek cabernet franc-jai, továbbá Loire-menti tételek is kóstolhatók lesznek.

Az első napon a palkonyai Mokos Pincészet ad otthont a szakmai fórumnak, amelyen előadást tart mások mellett Bock József, Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Fiáth Attila, a Corvinus Egyetem docense, Szik Mátyás sommelier, Herczeg Ágnes borszakértő, valamint Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke, de a rendezvény vendége lesz a Master of Wine címmel rendelkező Peter McCombiea nemzetközi borszakértő is.

A november 25-i kóstolónapon huszonnégy termelő több mint negyven borával lehet megismerkedni a Bock, a Gere Attila, a Tiffán, a Polgár és a Csányi Pincészetben; az állomások között buszok szállítják az érdeklődőket.

Horkay András szót ejtett a Villányi Franc Roadshow-ról is. Elmondása szerint idén indult a negyedévente Budapesten jelentkező Villányi Franc Klub, amely alkalmanként négy-négy pincészet bemutatkozására nyújt lehetőséget, emellett a nagyobb vidéki városokban is tartanak villányi franc-kóstolókat.

agrotrend.hu / MTI

Fókuszban
Fókuszáljunk a levélbetegségekre!

Fókuszáljunk a levélbetegségekre!

Az enyhe téli időjárás, a némi hótakaró ellenére, országos

Jelentkezzen kiállítóként a III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-ra

Jelentkezzen kiállítóként a III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-ra

A III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalva ...

Agrofotó 2019: április 15-ig várjuk a legszebb agrárképeket!

Agrofotó 2019: április 15-ig várjuk a legszebb agrárképeket!

Az Agrotrend Csoport idén 7 kategóriában keresi azokat a

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.