Kertészet

Szakmai napot szervezett a NÉBIH a hazai akáctermesztés témájában

Magyarország erdőterületének csaknem negyedét, míg a hazai élőfa-készlet mintegy 14 százalékát teszik ki az akácerdők.

„Az akáctermesztés jövője – Tapasztalatok a hazai akác fajtavizsgálatokban” címmel tartott erdészeti fajtabemutatót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szeptember 14-én. A szakmai napot a „125 éves a növényfajtakísérlet” című jubileumi programsorozat részeként rendezte meg a hivatal. Az összejövetel középpontjában a Helvéciai Fajtakísérleti Állomáson mintegy 20 éve elkezdett akác fajtavizsgálatok eredményei álltak.

fotó: NÉBIH

A Helvéciai Fajtakísérleti Állomás adott otthont a NÉBIH legutóbbi erdészeti fajtabemutatójának, melynek résztvevőit Lukács József, a NÉBIH tenyésztési és növénytermesztési elnökhelyettese köszöntötte. A szakmai eseményen az akáctermesztés tapasztalataival és jövőbeni irányaival ismerkedhettek meg a jelenlévők. A téma iránti nagy érdeklődést mutatta, hogy a magyar nemesítőkön és gazdálkodókon kívül a szomszédos országokból is jó néhány vendég érkezett a bemutatóra, így több mint 70 szakember tekintette meg a NÉBIH hatósági vizsgálatait.

Számottevő kiterjedése mellett ugyancsak említésre méltó, hogy az akácerdő az egyik legértékesebb megújuló energiaforrásunk, ráadásul azokon a területeken termel faanyagot és oxigént, ahol más mezőgazdasági növényi kultúrákat már nem lehet eredményesen termeszteni.

fotó: pixabay.hu

A magyar mezőgazdaság és erdőgazdálkodás számára egyaránt kiemelten fontos a magas színvonalú növénytermesztés, melynek alapját a genetikai anyagok megőrzése, a növényfajták állami elismerése, a megfelelő minőségű vetőmag, vegetatív szaporító-alapanyag, illetve ültetési anyag előállítása és felhasználása, valamint a korszerű fajtahasználat képezi.

A Helvéciai Fajtakísérleti Állomás csaknem két évtizede végzi hatósági, fajtavizsgálati tevékenységét a fenti célok szellemében. Az itt folytatott hatósági vizsgálatok és kísérletek eredményeit a NÉBIH munkatársai mutatták be a szakmai napon, ahol arról is szó esett, hogy a helvéciai állomás fontos bemutató helyszínként szolgál a fajtákat használó gazdálkodók számára.

A program részeként az újonnan bejelentett fajták DUS-megkülönböztethetőség, egyöntetűség és állandóság-vizsgálatát 40 bejelentett és államilag elismert fajtán mutatták be. A bemutatón a gazdasági értékvizsgálatokat 5 különböző üzemi kísérletben tekintették meg, ahol 16 bejelentett és államilag elismert fajta teljesítményét hasonlítják össze 18 hektár nagyságú kísérleti területen.

A rendezvényről és a találkozó tapasztalatairól a NÉBIH honlapján olvashatnak részletesebben.

agrotrend.hu / NÉBIH

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés