Kertészet

Száraz időre számítanak a szőlősgazdák

A júniusi csapadékos időjárás a szőlőkben nem okozott károkat, igaz, a növényvédelem nagyobb figyelmet igényelt. A következő 5-6 hét időjárásától sok minden függ, sok esőre most nincs szüksége a szőlőnek.

Az átlagember lassan már megszokja, a gazda pedig már tudatosan felkészül rá, hogy nem mindig az évszaknak megfelelő időre számíthat. Az elmúlt hetet és a hétvégét leszámítva nem volt túl nyárias a június, a sok csapadék és a hűvös időjárás azonban a szőlőben nem okozott gondokat, csupán pluszmunkát – írja a bama.hu.

fotó: pxhere.com

Most virágzott a szőlő, és ilyenkor a meleg, napsütéses idő az ideális, mert akkor egyszerre virágzik el a növény. Ha ez elhúzódik, akkor a bogyó kötése (termékenyülése) között több hét eltérés is lehet. 2016-ban hasonlóan csapadékos volt a tavasz, sőt augusztus elejéig az egész nyár kedvezőtlenül alakult, majd ezt követően álomszerű időt hozott az augusztus és a szeptember, így minden szépen beért, és jó lett az évjárat, úgyhogy most is minden esély megvan arra, hogy nagyon jó minőségű borok készüljenek.

– Eddig nagyon szépen növekedett a szőlő, a meleg és a talaj kellő nedvességtartalma intenzív hajtásnövekedést okoz a következő időszakban. A gazdák bíznak benne, hogy több csapadék most nem lesz, szőlészeti szempontból ugyanis már nem lesz rá szükség – mondta Nagy Gergely, a Villányi Borvidék hegyközségi tanácsának titkára.

Az előttünk álló 5-6 hét időjárásán azonban sok múlik, most a fürtzáródásig egy nem túl forró, száraz időszakra lenne szüksége a szőlőnek, de persze a szüreti időszakban se szerencsés, ha sok a csapadék.

fotó: pixabay.com

Az itt-ott megjelenő peronoszpóra és lisztharmat miatt minden évben fokozott figyelmet fordítanak a gazdák a növényvédelemre, melyet a kellő időben, jól elvégzett kézimunkával tudnak hatékonyabbá tenni, és ezzel lényegesen kevesebb költséggel tudják megóvni az ültetvényt.

agrotrend.hu / bama.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook