Kertészet

Szereti a magyar földet a francia szarvasgomba

Valódi kuriózum a maga nemében, tudományos körökben pedig komoly elismerés, hogy első alkalommal sikerült Magyarországon francia szarvasgombát mesterségesen termeszteni. Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Karán tizenhét éve kezdték meg a kísérleteket, most sikerült az áttörés. A szakemberek abban bíznak, hogy a különleges és drága fűszergomba termesztését a jövőben sikerül állandósítani.

Szeglet Péter, a Georgikon Egyetem docense a Kossuth Rádiónak elmondta, először sikerült francia szarvasgomba termőtesteket nevelni Magyarországon. Arról is beszélt: többen biztatták őket, hogy lesz eredménye a több mint 17 éves munkának. Két termőtestet találtak hosszan tartó keresőmunka után az egyetem földjén – emelte ki. A szarvasgombát ugyanis szó szerint keresni kell, a termőtest a föld alatt van – magyarázta.

Szeglet Péter ismertette: az ehető fekete francia szarvasgomba az egyik legértékesebb fajta, a jó minőségűbb példányok kilója akár 200 ezer forintot is érhet tőzsdei árfolyamon, ennél már csak az isztriai fehér értékesebb.

Egyelőre az üzleti mértékben való honosítás nem sikerült – folytatta, de hozzátette: maga a honosítás is eredményesnek tekinthető. A gomba szezonja egyébként decembertől februárig tart – ismertette.

Más szarvasgomba-fajták őshonosak nálunk

Csorbainé Gogán Andrea, a Szent István Egyetem tudományos munkatársa a Közelről riporterének elmondta: Gödöllőn is van az egyetemnek szarvasgomba-tenyészete, ami szintén tavaly vált termővé. Mint elmondta: vagy vadászkutyákat, vagy lagotto fajtájú kutyákat alkalmaznak a profi szarvasgomba-keresők.

agrotrend.hu.hu / hirado.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook