Kertészet

Utolérte magát a dinnyetermelés

Dinnyejelölő kampány indul a jövő héttől Magyarországon azzal a céllal, hogy a fogyasztók biztosak legyenek abban, hogy hazai dinnye kerül az asztalukra.

Az agrárkamara évek óta küzd azzal, hogy az importot és a magyar dinnyét meg lehessen különböztetni, és a fogyasztó számára ne csak a kóstolás után, hanem már a vásárlás alkalmával kiderüljön, melyikről van szó – fogalmazott Mártonyffy Béla a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítói osztályának vezetője – írja az infostart.hu.

Az innovációnak köszönhetően a külföldi dinnyét végleg leválthatja a magyar – fotó: pixabay.com

Ennek érdekében a kamara a Magyar Dinnyetermelők Egyesületével közösen azoknak a hazai termelőknek a gyümölcseit, akik részt kívánnak venni a programban, emblémával látja el, a fogyasztók pedig ennek segítségével, egy telefonos applikáción keresztül tájékozódhatnak a dinnyét érintő "összes fontos információról" – ismertette a szakember.

"Úgy gondolom, hogy a minőséget bizonyítani is kell. Nem szépnek kell látszani, hanem jónak is kell lenni" – emelte ki Mártonffy Béla, aki szerint a jelölés nagyon komoly változást fog hozni az importtal szemben. Azt szeretnék elérni, hogy a külföldi árut minden évben júniusban leváltsa a magyar dinnye.

Az agrárkamara bízik benne, hogy amint a program beindul, és jó példával szolgál, a termelők nagy tömege csatlakozik majd a kezdeményezéshez. "Nagy változást fog hozni, mind a termelés minőségében, mind a fogyasztás bizalmi hátterében: már eddig is tapasztalhatta a magyar fogyasztó, hogy milyen kitűnő a magyar dinnye, de most ezt igazolni is lehet" – tette hozzá Mártonffy Béla.

Az osztályvezető arról is beszámolt: Békésben, Baranyában, Hevesben és Tolnában már bőségesen szedik a dinnyét, ami a piacokra is eljutott, kiváló minőségben, elfogadható áron.

"Egy kis késéssel utolérte magát a magyar dinnyetermelés" – fogalmazott. Mint fogalmazott, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mindig később indul a szezon, ott augusztusra várják a szedés kezdetét.

Mártonffy Béla azt viszont kifogásolta, hogy a magyar gyümölcs megjelenésekor egyes áruházláncok akciózásba kezdtek, ami se nekik, se a termelőknek, se a fogyasztók nem jó hosszútávon.

A hazai mennyiséget 180-200 ezer tonnára becsülik előzetesen; lényegesen több lesz a tavalyinál, bőségesen fedezi majd a hazai igényt és várhatóan kielégíti az exportot is.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook