Kertészet

Villányban bizakodnak a borászok

A csabagyöngyével már megkezdődött a szüret, de az évjárat szempontjából még sok múlik a következő hetek időjárásán. Sem a korai fagy, sem a többi természeti csapás nem érintette a villányi borvidéket, ezért egyelőre minden jel arra mutat, hogy eredményes évet zárnak a borászok.

– A termés jónak ígérkezik, sőt kissé túl soknak is. Ennek érdekében terméskorlátozást kell bevezetnünk, vagyis a felesleget le kell vágnunk a tőkékről, hogy a többi jobb minőségű legyen – mondta el a Világgazdaságnak Bock József. Az ismert borász szerint a tavalyihoz hasonló mennyiséget fognak szüretelni a déli területeken.

A minőségről szólva Bock József kijelentette: a villányi szőlőben is benne van a jó bor lehetősége, ám ehhez napos, szélsőségektől mentes időjárás kellene. – Az kedvezne nekünk, ha most egy darabig nem esne több eső – tette hozzá.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke szerint még nem tudni pontosan, hogy országosan mennyi bor terem, mert a legfrissebb becslések ezekben a napokban készülnek. Egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon változatos lesz az idei szüret eredménye az egyes borvidékeken, amelyeket az időjárási viszontagságok merőben eltérően érintettek.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook