Gazdálkodás

Szántóföld

A csapadékos idő hátráltathatja a kukorica betakarítását

Az elmúlt két hét során kiadós csapadék hullott az országban, melyre nagy szükség is volt, a talaj nedvességtartalma jelentősen növekedett.

A folytatásban újabb csapadékhullámok várhatók, így a kukorica aratását az esős idő és a sáros talaj is hátráltatja majd – írta a Világgazdaság. Október közepe táján már meg szoktak jelenni az első fagyok, idén erre még nem kell számítani.

A múlt héten csütörtökön még a kelet felől ránk forduló légörvény okozott kiadós esőt északkeleten, majd az Európa nyugati része fölött kialakuló hatalmas méretű ciklon vette át időjárásunk alakítását – írja a met.hu.

Fotó: pixabay.com

Ennek áramlási rendszerében dél, délnyugat felől meleg, szombat estétől már nedves levegő érkezett fölénk.

Az első hullámból főleg a Dunántúlon volt kiadós csapadék, majd a hétfői és keddi száraz idő után szerdán újabb kiterjedt eső érkezett, melyből főleg a délnyugati, a középső és délkeleti tájak részesültek. Összességében az elmúlt két hét során többnyire 30-110 miliméter eső esett az országban.

A legtöbb a nyugati és északkeleti határ közelében, a legkevesebb az Alföld középső részein. A talajok felszíne sokfelé sáros, az elmúlt két hét bőséges csapadéka országszerte teljesen átnedvesítette a felső 20 cm-es réteget, sőt immár a mélyebb rétegekbe is jutott. A felső fél méter nyugaton és északon telített, az Alföldön azonban még van nedvességhiány.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés