Gazdálkodás

Szántóföld

A fiatal marcali lány képtelen elszakadni a termőföldtől

Vadászik, szántóföldi növényeket termeszt, angus marhákat gondoz és mellette tanul is. Már kisgyermekként megfertőzte a föld szeretete a marcali Mohari Barbarát. A két diplomás, mindössze 26 éves fiatal lány jövőjét csak az agrárszektorban tudja elképzelni, ezért mindent meg is tesz.

Pár évesen a tyúkokat etette, sokat tüsténkedett háztáji gazdaságukban. Mohari Barbara azt mondta: mióta az eszét tudja, állatok veszik körül, és ez a mai napig sincs másként – írja a Somogy megyei hírportál. A helyi téesz megszűnését követően édesapja növénytermesztéssel kezdett foglalkozni Marcali és környékén. Cseperedő lánya szívesen besegített neki, most hatszáz hektáron gazdálkodnak. Természetvédelmi mérnökként, két éve pedig ökológiai gazdálkodási mérnökként végzett Gödöllőn, de most is tanul.

Fotó: sonline.hu

Növényvédelmi szakmérnöknek készülök, mellette szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozom és a Fiatal gazda pályázat révén van egy tizenegy egyedből álló angusmarha-állományom, amit szeretnék a jövőben bővíteni – sorolta. Tavaly kezdett el pattogatott kukoricával és édesköménnyel foglalkozni. – Az interneten olvastam a pattogatott kukoricáról, majd belevágtam, ugyan nem lett kiemelkedő a termés a szárazság miatt, de jövőre újra próbálkozom – mondta el Mohari Barbara.

Emellett pedig édesköményt vetett el, amely várhatóan biominősítésben részesül a jövőben. Kiemelte: ennek a növénynek a magtermését teaként is használják kisbabák nyugtatására. Megjegyezte: fontosnak tartja az ökológiai szemléletet, de nagyobb területen szerinte szükség van intenzív talajművelésre a hatékonyság és a kellő termésátlag elérése érdekében. Huszonhat évesen fontosnak tartja a tapasztalatszerzést és a tanulást a jövőben is.

Nem hagy fel a tanulással

Azt mondta: nem tudna nagyvárosban élni és egy irodában dolgozni legalább nyolc órában. – Nyárra végzek a tanulmányaimmal, de szeretnék igazságügyi szakértő végzettséget is szeretni, így vadkárbecslőként is tevékenykedhetnék, mivel mindkét oldalt, a vadászatit és az gazdálkodóit is ismerem, ez nagyban segíthetne a munkámban – mesélt terveiről a fiatal agrárgazdálkodó.

agrotrend.hu / sonline.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés