Agrárpénzek

Piac

A GMO-mentes szójatermelés hatékonyabb európai ösztönzőkkel növelhető

Az unió még mindig messze van az önellátás szintjének elérésétől. Fontos eszköz lehet a termeléshez kötött támogatások 2020 utáni megtartása.

Növelni kell az Európában előállított, GMO-mentes fehérjetakarmány-alapanyagok mennyiségét, ehhez pedig az unió 2020 utáni támogatáspolitikájában (KAP) legalább szinten kell tartani a termeléshez kötött támogatásokat – jelentette ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Németországban, az 5. Nemzetközi Duna-Szója Kongresszuson.

Feldman Zsolt Schwäbisch Hall-ban emlékeztetett rá, hogy Magyarország hosszú évek óta – az Alaptörvényben is kinyilvánítottan – GMO-mentes politikát folytat. Magyarország ezzel összhangban csatlakozott a Duna Szója Szövetséghez, amely az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett az európai GMO-mentes regionális együttműködésért.

Európában a szójabab termelése folyamatosan emelkedik, ám az örvendetes folyamatot beárnyékolja, hogy az unió még mindig messze van az önellátás szintjének elérésétől, hiszen a 45 millió tonnás nyersfehérje-szükséglet, mindössze 5 százalékát termeli meg, szükségleteinek nagyobb hányadát dél-amerikai importból fedezi.

A helyzet javítására közös erőfeszítésekkel kell megoldást találnunk, amelynek elengedhetetlen feltétele az európai elvárásokhoz igazított magas minőségű GMO-mentes fehérje-takarmány előállítás eddigieknél hatékonyabb ösztönzése

– fogalmazott Feldman Zsolt.

Az államtitkár hozzátette, ehhez fontos eszköz lehet a termeléshez kötött támogatások 2020 utáni megtartása, esetleges újragondolása, és mértékük növelése. Ezért elfogadhatatlan az Európai Bizottság költségvetési javaslata, amely jelentősen csökkentené ezeket a forrásokat.

Idehaza 2015-ben az európai uniós agrártámogatási rendszer nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően a szója termőterülete 77 ezer hektárra nőtt, előállítva ezzel a fehérjetakarmány-szükséglet harmadát. A 2018. évi területnagyság tekintetében – a zöldítés szigorodó szabályai miatt – ismét kismértékű visszaesés várható. A középtávú célkitűzés a 100 ezer hektáros termőterület stabil, 2,5-3 tonna/hektáros hozammal.

Fontos az alternatív takarmányok és takarmánynövények előállításának ösztönzése is. Például a kukorica és a napraforgó feldolgozásakor keletkező melléktermékek eddiginél nagyobb mennyiségű hasznosítása, valamint az alternatív pillangós növényeknek növekvő arányú termelése.

Az agrártárcának hosszabb távon célja, hogy ki lehessen váltani a GMO szója import függőségünket, ehhez a minisztérium támogatja a tudományos kutatásokat, a hagyományos szójafajták nemesítését, és az öntözött területek nagyságának növelését. A kereskedelemben és a vásárlói tudatformálásban fontos szerepe lehet a jövőben GMO-mentes címke használata is.

agrotrend.hu / AM

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés