Gazdálkodás

Szántóföld

A kukoricának jól jönne a csapadék

Háromnegyedéhez közelít az őszi búza aratása, várhatóan jövő héten mindenütt végeznek a gazdák a kenyérgabona betakarításával. Korai még megítélni a minőséget, de úgy tűnik, a tavalyihoz viszonyítva több lesz az étkezési minőségű. Egyelőre szép képet mutat a kukorica, viszont ennél a kultúránál el kell már a csapadék.

Ebben az évben úgy tűnik, eső előtt sikerül betakarítani a búza túlnyomó részét – nyilatkozta az agrotrend.hu-nak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Míg tavaly a learatott mennyiség egyharmada érte csak el az étkezési minőséget, idén várhatóan a fele kerülhet majd a malmokba. Ahol nem sikerül ezt a szintet teljesíteni, ott részben agronómiai, részben pedig időjárási okokban kell keresni a hibát – mondta a GOSZ elnöke. A mennyiségről Vancsura József szerint még korai nyilatkozni, de várhatóan átlagos lesz.

„Jól érzi egyelőre magát” a kukorica az ország nagy részén, bár egy-egy helyen már „furulyázik” a legfontosabb takarmánynövényünk. Ennek oka a GOSZ elnöke szerint nem csak a csapadék hiánya lehet, hanem a kevésbé jó minőségű termőföld. Vancsura József azt mondta, ahonnan jó minőségű és kellő mennyiségű búzát takarítottak be a gazdák, azokon a helyeken a kukorica is bíztató képet mutat. Termésmennyiségről és minőségről azonban még korai ennél a kultúránál jóslatokba bocsátkozni.

A növény címerhányás állapota után van, így az elmúlt hetek száraz és meleg időjárása után jól jönne a csapadék is. Ebben lehet része a kukoricának, hiszen az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint, egy érkező hidegfront a hét második felére többfelé jelentős csapadékot hoz.
A talaj felső rétegeinek nedvességtartalma már csak a Tiszántúlon, és a nyugati határszélen alakul 50% környékén, míg az ország legnagyobb részén egyre fokozódik a szárazság, Pest megyében pl. már 30% alá csökkent. A vízhiány a 60-80 mm-t is eléri a felső 50 cm-es talajrétegben.

Komolyabb csapadék a jelenlegi számítások szerint csütörtökön érkezik, egyes országrészekben területi átlagban 20-30 mm is hullhat. A nagyobb mennyiség a Dunántúlon és északon valószínű. A sok csapadék minőségromlást okozhat a még lábon álló kalászosokban. Az északkeleti országrészben akár 4 olyan nap is előfordulhat, amikor csapadék hullhat, ez pedig a magas relatív páratartalommal párosulva a gombás megbetegedések számára lehet kedvező.

A legfrissebb előrejelzések szerint jövő hétfőre mérséklődik a légmozgás, visszatér a meleg, száraz, nyári idő.

agrotrend.hu / scs

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook