Gazdálkodás

Szántóföld

Nagyot nőttek az agrártámogatások

Az idei évre meghatározott közel 775 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatásból 130,5 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak az idei első negyedévben.

A 2021-ben agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra meghatározott 774,7 milliárd forint keretösszeg közel 17 százalékát 130,5 milliárd forintot fizettek ki idén március végéig – közölte összesítését az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). A jogosultaknak folyósított támogatási összeg 72,4 százaléka (94,5 milliárd forint) európai uniós forrásból származott, a hazai költségvetési forrásból 27,6 százalékot (36 milliárd forintot) fizettek ki a gazdálkodóknak, írta meg a Világgazdaság.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a termelőknek nyújtott közvetlen támogatások domináltak az agrár- és vidékfejlesztési támogatások között, a kifizetések csaknem felét (44,5 százalékát) képezték. Nemzeti támogatások keretében 26,8 milliárd forinthoz jutottak a gazdák, a Vidékfejlesztési program (VP) intézkedéseire 43,1 milliárd forintot folyósítottak március 31-ig. A 2,4 milliárd forint piaci és egyéb támogatás zöme továbbra is a kiegészítő nemzeti támogatással működő programokat fedezte. 

Az AKI ágazati szinten is vizsgálta a támogatásokat, és megállapította, hogy az idei első negyedévben is a szántóföldi növénytermesztés részesedése volt meghatározó, a támogatások közel 40 százalékát kapta az ágazat. Az állattenyésztők a támogatások 10,2 százalékát használhatták fel, a kertészet részesedése pedig mindössze 7,6 százalék volt.  A közvetlen támogatások különböző jogcímein 58,1 milliárd forint jutott el a termelőkhöz az év első negyedében, jellemzően területalapú támogatásként.

Fotó: VG

(22,8 milliárd) és a zöldítési komponens (16,3 milliárd) keretében. Ez az 58,1 milliárd forint az előző év azonos időszakában kifizetett összeghez képest ez 17,9 milliárd forinttal kevesebb. Éves összevetésben emelkedtek ugyanakkor a vidékfejlesztési és a nemzeti támogatások kifizetései.

Az élelmiszeripari vállalkozások 7,5 milliárd forint támogatásban részesültek a vizsgált időszakban, elsősorban a VP forrásaiból. A kifizetések 16,1 százaléka hazai, 83,9 százaléka uniós költségvetésből teljesült, a 7,5 milliárd forintból pedig 1,6 milliárd jutott a borászati ágazatnak. Sajátossága az idei évnek, hogy a nemzeti agrárkárenyhítési rendszer keretében a tavalyi időjárási károk kompenzálására kiemelkedően magas összegű kárenyhítést, 18,5 milliárd forintot folyósítottak március 31-ig az arra jogosult termelők számára.

A kockázatkezelési rendszer második pillére, a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatást a VP keretében fizetik, idén az első negyedévben hazai forrásból 39,3 millió, az uniós büdzséből pedig 192,9 millió forintot fizettek ki. További 200 millió forintot fizettek a gazdálkodóknak – szintén a VP keretéből – az időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházásokra.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés