2020.11.25., szerda , Katalin

Szántóföld

2020. július 14. kedd • 10:32

A tavaszi aszály a termés mennyiségére és minőségére is hatással van

A termelők a júniusi viharok ellenére az ország nagy részén időben el tudták kezdeni a betakarítást. A termés mennyiségére és minőségére azonban kedvezőtlenül hatott a szélsőséges időjárás.

Közepesnél gyengébb termést látunk, a repce szenvedte meg a legjobban az elmúlt időszakot, nagyon alacsony hozamokat és termésmennyiséget várunk - számolt be róla a hirado.hu

Az őszi búza is a szakmai becslések alapján a korábbi időszakhoz képest jelentősen, több mint 10 százalékkal kevesebb lesz – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az M1 Magyar gazda című műsorában.

Év elején még bizakodtak a gazdák, miután ősszel kedvező időjárási körülmények között tudták elvetni a repcét és a búzát. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke hozzátette, hogy 2019 decemberében még 70 százalék fölött volt a jó minőségű vetések aránya Magyarországon. Hogy ezt össze lehessen hasonlítani az elmúlt évekkel, ez általában 50–55 százalék volt. Most több mint 20–25 százalékkal voltak jobbak a vetésállapotok.

Fotó: MTI

Az elmúlt években tavasszal gyakori volt az aszályos időszak

A gondokat a márciusban kezdődő csapadékhiányos időszak okozta. Az elmúlt években tavasszal gyakori volt az aszályos időszak, ám ezek nem húzódtak el olyan sokáig, mint idén. Máskor jellemzően májusban megérkezett az eső, idén csak június elején, ami a termés minőségére is hatással volt.

Az árpák beltartalmát már nagyjából látjuk. Ez pár százalékkal alacsonyabb a szokásosnál, a tavaszi csapadékmentes időjárás a minőségben is kárt okozott – mondta Petőházi.

Az egyenetlen csapadékeloszlás miatt a talajok nedvességtartalma is nagy eltéréseket mutat az ország egyes részei között.

Az idei termés mennyiségének becslésénél óvatosak a szakemberek. Az egyenetlen csapadékeloszlás miatt ugyanis egy táblán belül is eltérően fejlődtek a növények. Ennek a magyarázata, hogy záporhullámok, csapadékhullámok formájában kaptuk a csapadékot. Nem volt lassú, áztató eső a tavaszi időszakban, amit egységesen tudtak volna fel venni a talajok – magyarázta.

A tavaszi eső a kukorica növekedésének kedvezett, ám a kelési időszakban tapasztalt aszály ezt a növényt is megviselte.

Fotó: MTI

Nagyon sok helyen látni azt, ami nem volt jellemző Magyarországra az elmúlt években, hogy két-három ütemben kelt ki a kukorica. Ez egyértelműen már determinálni fogja azt, hogy közepes termés várható – hangsúlyozta.

Számos kárenyhítési bejelentés érkezett

A kárenyhítési rendszerbe érkezett bejelentések alapján 2020 első felében az időjárás minden növénytermesztő ágazatban jelentős károkat okozott.

Feldman Zsolt elmondta, a gazdálkodók 300 ezer hektárról jelentettek aszálykárt és 82 ezer hektárról fagykárt. Ráadásul a belvíz is megjelent az aszály után. Összességében eddig körülbelül 400 ezer hektár az, amely különböző természeti káreseményekkel sújtott terület.

Nemcsak hazánkban okozott károkat a gabonatermesztőknek az aszály. Az előzetes becslések szerint az Európai Unió nagy részén 10 százalékkal kevesebb búzatermés várható.

agrotrend.hu / hirado.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.