Gazdálkodás

Szántóföld

A termőföldet védi az új közös agrárpolitika

November 7-én az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar Közös Agrár Politika stratégiai tervét. A hazai agrárágazat meghatározó képviselői ezután külön kiemelték, hogy egy olyan időszakban sikerült jóváhagyni a komoly uniós támogatást, amikor a helyreállítási alap és a kohéziós alap tárgyalása még zajlik, vagy egyelőre bizonytalan a sorsuk. Ennek elfogadása a biztonságos élelmiszer ellátás alapját jelenti.

Jövő évtől tehát mindenképpenúj időszámítás kezdődik a mezőgazdaságban: az unió elindítja a hosszú éveken át formált új Közös Agrárpolitika, közkeletű nevén, a KAP első ciklusát – írta a növényvédőszer.hu. A magyar agrártárca jó ideje igyekszik szinte minden mezőgazdasági rendezvényen tájékoztatni a gazdákat, hogy minél inkább zökkenőmentes legyen az átállás. A közös és egyértelmű cél a zöldítés, a fenntarthatóságra törekvés és annak támogatása számtalan formában megjelenik majd. Azonban – és a magyar mezőgazdasági vezetés célja is ez volt – maradnak olyan régi elemek a rendszerben, mint a területalapú támogatás, amivel számolhatnak a gazdálkodók. Ez azért is volt fontos, mert mostanra már meg kellett tervezni a következő évet.

A magyar agrárium -mint hangoztatták az értékelések, nemzetközileg is elismert és Brüsszel a politikai nézetektől függetlenül szakmai alapon fogadta el a stratégiai tervet. Ennek egyik fontos része az agrár ökológiai program, ami közvetlenül érinti a gazdálkodókat január elsejétől. Ennek részleteiről kérdeztük Sándorfy Andrást, a Marton Genetics Cégcsoport vezetőjét. Mint hangoztatta, a kötelező elemeket önkéntesen lehet vállalnia a termelőknek. A maximális agrártámogatás igényléséhez pontokat kell elérni és választhat a gazdálkodó a különböző kötelezettségekből, vagyis a saját gazdálkodására formálhatja ezekből az elemekből az elvárásokat. Minden év január elejétől az év végéig kell ezeket teljesíteni, ami szintén megkönnyíti a mindennapokat, hiszen ha nem sikerült az egyik gazdasági év eredményesen, akkor dönthet úgy a termelő, hogy a következőben nem vállalja, viszont lemond a támogatásról.

Ezeknek a vállalásoknak az egyike a talajok védelme: Magyarország elsőként állt ennek az élére, hiszen -ahogy Sándorfy András fogalmazott: a jövőben is itt szeretnénk előállítani az élelmiszert, ehhez nagyon jó minőségű talajra van szükség szerves anyaggal és jó vízháztartással. Most már támogatási jogosultságot is szerzett a mikrobiológiai készítmények használata a talaj kondíciójának a javítására. Ilyen bátor lépést nem sok tagállam vállalt, különösen azért, mert ez a jövőnket szolgálja, a termelők ezért már most is használják ezeket, amelyek jól bevezetett, szakmailag és tudományosan megalapozott készítmények. Ezeket a baktérium törzseket nagyon jól tudjuk alkalmazni a napi gyakorlatban és erre épül fel a támogatási szerkezet”.

Ráadásul ezeknek a készítményeknek kiemelkedő szerepe is van túl azon, hogy a talaj minőségét javítják. Az egyik közvetlen előnye, hogy csökkenti az üvegház hatású gáz kibocsátását a teljes agráriumnak, ami a klímaváltozást is előnyösen befolyásolja. A mezőgazdaság tíz százalékkal járul hozzá az üvegház hatású gázok kibocsátásához, viszont egy ilyen intézkedéssel – ha ezt csökkentjük például hat százalékra -, akkor ez egy tárgyalásnál előnyös feltételeket teremthet. Ugyanilyen előny lehet a földhasználat változásából eredő szén-dioxid-kibocsátás csökkentése is.

Az Európai Bizottság elmúlt három évét az határozta meg, hogy miként tudják környezeti feltételekhez kötni az agrártermelést. A hazai KAP stratégiai tervben sikerült megőrizni az egyensúlyt a környezeti szempontok és a versenyképesség között, a fenntarthatóság gazdasági, szociális és környezeti szempontból is biztosítva van a magyar vidék számára.

agrotrend.hu / növényvédőszer.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook