A Vidék Kaland Program az élményeken túl belátást nyújt a gazdák életébe

Újraindult a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége Vidék Kaland Programja. Célcsoportját azok a városlakó, nem mezőgazdász fiatalok adják, akik érdeklődnek a vidék és az agrárium iránt.

Békésben fogadó gazda a kezdetek óta a kunágotai Süli Ernő. Olyan fiatalok ismerkedtek nála egy héten át a vidéki élet hétköznapjaival, akik a fővárosban élnek, de kíváncsiak voltak arra, milyen az élet a dinnyeföldön, milyen az a pillanat, amikor megszületik egy borjú, s mit jelent a búzaföldön idegenelni – írja a beol.hu.

A programnak köszönhetően remek tapasztalatokat gyűjtöttek a fővárosból érkezők – fotó: pixabay.com

A Vidék Kaland Programra az érdeklődőknek pályázniuk kellett. Megjelölhettek egy szektort. A Környén felcseperedő, de napjainkban a fővárosban egy lapkiadónál marketingesként dolgozó Fábián Enikő mindent bejelölt, mondván, ki nem hagyná az állattenyésztést, a szántóföldi munkát se. őt egy egyetemi csoporttársa biztatta, aki Székelyföldön tette magát próbára ezzel a programmal.

– Most vagyok jó helyen, nekem ez a természetes közegem – sóhajtott őszintén Kunágota határában Enikő, homlokára feltolva pettyes napszemüvegét, szusszanásnyi pihenőt engedve magának a dinnyeszedés közben. Elárulta, vidéki lány, munkája köti a fővároshoz.

– Gyermekkori álmomat váltom valóra. Vezettem kombájnt, arattam, búzát gyűjtöttem. Kötöztünk, s szedtünk paprikát, osztályoztuk, ma pedig a dinnyeföldön, Süli Ernő családi gazdaságában dolgozunk. Most csak hét órakor keltünk, de tegnap ötkor, mert a közeli szarvasmarhatelepen volt dolgunk. Ott lehettünk a borjak születésénél. Akit ez nem hat meg, az szegényebb egy élménnyel. Etettük az állatokat, szénát, szalmát hordtunk, s közben jóízű beszélgetésekkel telt az idő.

Fantasztikusak az itt élők – sorolta tapasztalataikat, majd a Veszprém megyei Ajkán felnőtt és 12 éve Budapesten egy nyomdában HR-es Szatlmajer Adrienn folytatta élményeik sorát.

– Minél messzebb a Dunántúltól, ez volt a cél. Dinnyeföldre vágytam, mert a boltban nem tudhattam meg, milyen a növénynek a levele, a virága, milyen az, ha szedéskor szúrja a lábunkat, amikor a repedt nem kerülhet a pótkocsira – sorolta. Gyermeki csínytevésként, nevetve tették hozzá: nem voltak válogatósak, azt is megették ők!

– Ennek a tájnak illata van. Petőfi verseiben eddig csak olvastuk, itt meg látjuk a széltől hullámzó búzatáblákat, a végtelen rónaságot. Kell a francnak a stresszes fővárosi élet – néztek össze egyetértve a lányok. Majd azon tanakodtak, mit is csináltak (a búzatáblában a vadzabot szedték ki, vagyis idegenelést végeztek) tegnap?!

Jó, jó, szabadkoztak pár perc után, hallották ők is, milyen kiszámíthatatlan az időjárás, a termés mennyisége, minősége, illetve mennyi fizikai és idegmunka van addig, amíg bevételhez jutnak a gazdák. Szóval itt is van stressz…

– Aratáskor, betakarításkor nem étteremben ebédelnek, ahogy mi se. A pótkocsi árnyékában húztuk meg magunkat. Ezekért a pillanatokért is érdemes volt Kunágotára jönnünk – lelkesedett Enikő és Adrienn. Elárulták – miközben felmásztak a pótkocsi platójára –, hogy műkörmeiket visszavágták, nehogy akadályozza őket a munkában.

Kijelentették mindketten: még egy napot maradnak. Nagyon mély nyomot hagyott bennük a vidéki kaland. Úgy fogalmaztak: életük élménye ez a hét.

agrotrend.hu / beol.hu