Gazdálkodás

Szántóföld

Alaptrágyázás extrákkal – EUROFERTIL TOP 49 NPS

A tápanyag-utánpótlási technológiák közül a kívánt termésmennyiség elérése szempontjából legnagyobb jelentőséggel az alap- és startertrágyázás bír. A vegetációs időszak későbbi fázisaiban ezt a műveletet, és a művelet által biztosított előnyt, utólag már pótolni, vagy más technológiai beavatkozással helyettesíteni nem tudjuk.

A Timac Agro által fejlesztett EUROFERTIL TOP 49 NPS most kedvezményes áron érhető el a KITE Zrt. kínálatában. Az akció részleteivel kapcsolatban kérjük keresse KITE szaktanácsadóját.

Általános gyakorlat, hogy vetés, illetve ültetés előtt – vagy azzal egymenetben – nagyobb mennyiségű nitrogén, foszfor és kálium hatóanyagot juttatunk a talajba. Ezzel megfelelő ellátást biztosíthatunk a tenyészidőszak során, de gyakorta megfeledkezünk a mezo- és mikroelemek szerepéről, hiszen ebben az időszakban a zavartalan fejlődéshez ezek a tápelemek is nélkülözhetetlenek.

Ilyen fontos mezoelem például a kalcium, ami elengedhetetlen a gyökerek egészséges és normális fejlődéséhez, a sejtfalak megfelelő kialakításához, valamint a szénhidrát anyagcsere szabályozásához. Hiányában ezek a folyamatok elégtelenül működnek, súlyos esetben pedig a növény pusztulását is okozhatja.

 A mikroelemek közül bármelyiket kiemelhetnénk. Ugyan legtöbbjük csak igen kis mennyiségben szükségesek a zavartalan fejlődéshez, de a feladat, amit ellátnak annál fontosabb. Az enzimek építőelemei, azok működésének katalizátorai, támogatják a felépítő anyagcserefolyamatokat. Hiányuk rendkívül gyorsan megmutatkozik a növényeken.

A tápelemek természetes úton szerves és szervetlen formában jelen vannak a talajokban különböző mennyiségben, azonban a talajok fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságai nagyban befolyásolják ezek – és a kijuttatott tápelemek – feltáródását és felvehetőségét a növények számára. Kötöttebb talajokon kevésbé jellemző, de laza szerkezetű talajok esetében például jelentős lehet a tápelemek kimosódása. A kémhatás is fontos tényező: semlegestől eltérő kémhatás során például szintén számolnunk kell tápanyagveszteséggel, gondolva elsősorban a foszfor lekötődési problémákra. A kalcium tartalom csökkenésével a talaj kémhatása is csökken, ezáltal romlik a szerkezete, a tápanyag szolgáltató és vízmegtartó képessége. Savanyú talajon a foszfor alumínium és vas molekulákkal alkot oldhatatlan komplexet. A talajok túlzott kalciumtartalma ezzel szemben a pH emelkedését és így foszfor kalciummal való lekötődését okozza.

Savanyú talajokon a biológiai, bakteriális aktivitás is csökken. Ennek hatására a mikroorganizmusok általi tápanyagfeltáró folyamat sem zajlik megfelelően, melynek következménye, hogy lényegesen kevesebb tápanyag áll a növények rendelkezésére.

A Timac Agro talajspecifikus alap- és startertrágyáiban a makroelemek mellett nem csak mezo, hanem mikroelemek is megtalálhatóak, melyek a teljes tenyészidőszakban támogatják a növény egyenletes fejlődését. A hatóanyagok mellett speciális alapanyagok és biostimulátorok is segítik az állományt, a tápanyagok védelmét és azok jobb hasznosulását.

Az Eurofertil TOP termékcsalád a savanyú talajok tápelemfelvételi és lekötődési problémáira kínál megoldást. Speciális mész hatóanyaga, a Mescal grammonkénti 37 m2 felületével rendkívül gyorsan reakcióba lép a talajoldattal, korrigálva ezzel a pH-t, javítva a talajszerkezetet és megfelelő körülményeket biztosítva a talaj mikroorganizmusai számára. A foszfor lekötődésének védelmét a Top-Phos szerves hatóanyag biztosítja. A Timac Agro szabadalma egy speciális komplex, ami szerves kötésben tartja a foszfort, és akkor szabadítja fel, amikor a növény ásványi táplálkozása miatt annak koncentrációja lecsökken a talajban. A termékben található Physio+ alacsonyabb talaj-kémhatás mellett is fokozza a gyökérfejlődést, intenzívebb tápanyag- és vízfelvételt téve lehetővé ezzel a növények számára.

Az Eurofertil Top 49 NPS hatása őszibúzában (bal oldalon a kezelt terület, jobb oldalon a kontroll).

A lúgos kémhatás okozta problémák megoldására lett kifejlesztve a Duofertil termékcsalád. Az ebben található MPPA DUO biostimulátor komplex szintén egyedülálló a piacon. Az MPPA hatóanyag magához vonzza, és kötésben tartja a talajban található és a műtrágyából feltáródó tápelemeket, melyeket könnyen le tud adni a növények számára. Ezzel nem csak a foszfor, hanem a többi tápelem is könnyen felvehetővé válik. A komplex másik hatóanyaga egy auxin prekurzort tartalmazó polipeptid kivonat, amely egyaránt serkenti a növény hajtás- és gyökérfejlődését és a talaj tartalék tápanyagait feltáró mikroorganizmusainak aktivitását. Ennek hatására gyorsabb kezdeti fejlődést, intenzívebb gyökérnövekedést és jobb tápanyag- és vízellátást biztosít.

Fenti két termékcsaládunk, összesen 7 különböző tápelemösszetételben biztosítja, hogy valamennyi gazdálkodó könnyedén megtalálja a növény, illetve a saját igényeinek leginkább megfelelő megoldást.

A tájékoztatás nem teljes körű, további részletekért kérjük keresse KITE szaktanácsadóját!

(X)

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook