Agrárpiac

Piac

Betakarítás után elérkezett az idő! – talajmeszezési tudnivalók a ma gazdálkodója számára

Talajainkat a savanyító tényezők, savanyító hatások folyamatosan érik, napjainkban még intenzívebben, mint akár a közelmúltban is.

A rossz vízgazdálkodás, a tömörödött, nehezen művelhető, vagy éppen szerkezet nélküli talajállapot, a kalciumhiány, és az ezzel párhuzamosan kialakuló savanyú kémhatás következménye.

A pH érték csökkenésével, a talaj savanyodásával a tápanyag-hasznosulás jelentősen romlik. A növényállományok sok esetben már igen korán mutatnak különböző stressztüneteket.

A repce részben a sekély vetésmélység, kalászos növényeink sekélyebb gyökerezésük miatt más kultúrákhoz képest még inkább érzékenyek a termőhelyi viszonyokra, a talajállapotra, illetve az azon keresztül megnyilvánuló szélsőségekre.

Rendkívül fontos tehát a termelésünk alapját jelentő talaj helyreállítása, hogy újra megfelelő „formába hozzuk”. A helyreállított talajkémhatás – pH – az egyik legfontosabb előfeltétele a megfelelően és hosszú távon eredményesen művelhető, jó szerkezetű, produktív talajállapotnak. A talaj kémhatását pedig helyreállítani mésszel lehet!

A kulcs szó a helyreállítás.

Több megoldás is létezik a talajok pH értékének kedvező irányba való befolyásolására, de fontos leszögeznünk: a talajsavanyodás a talaj kálciumvesztésének következménye, így a kálciumot kell – mégpedig elegendő mennyiségben – visszajuttatnunk, az pedig a mészben van.

Ezen túlmenően a meszezés, kálciumpótlás és a kémhatás semleges felé eltolódása következtében mérhetően javul a műtrágya-hasznosulás is. Vigyázat, nem műtrágyaszükséglet-csökkenésről, hanem a lelkiismeretesen kiszámított és kijuttatott műtrágya jobb hasznosulásáról beszélünk, tehát a növény felveszi és beépíti azt, amit kijuttatunk. A gazdálkodás költséghatékonysága tekintetében a kijuttatott műtrágya érvényesülése a terméshozamokban sarkalatos kérdés…

Ideális megoldás a probléma kezelésére a ma mezőgazdálkodói számára az aktív kálcium hatóanyagú (kalcium-oxid) TERRACALCO 95 szemcsés mésztermék.

A TERRACALCO 95 szemcsés szerkezetének és kezelhető hektáronkénti dózisának köszönhetően műtrágyaszóróval könnyen kijuttatható talajmeszező anyag, amely a talajban gyorsan fejti ki jótékony hatását. A savanyú talaj kémhatását a semleges irányba mozdítja el, javítja a talaj szerkezetét, vízháztartását, ezáltal a szélsőségekkel szemben – pl. aszály – ellenállóbbá teszi, és elősegíti a talajélet intenzifikálását, és javítja a műtrágya-hasznosulást.

Legfőbb előnyei összefoglalva: gyorsan és pontos adagolással, egyenletesen, időben rugalmasan, mérsékelt talajtaposással kijuttatható, szállítható és tárolható, hatását gyorsan kifejtő talajmeszező anyag.

A meszezés pozitív hatásait megtapasztalni csak idő kérdése – mert jönni fognak. Olyan beavatkozásról van szó, amely már évezredekkel ezelőtt is bizonyított – és bizonyít azóta is, ott, ahol használják. A kálcium nem egy új, mesterségesen létrehozott valami, hanem az egyik legalapvetőbb építő elem – talajban és növényben egyaránt (sőt, ebbe a körbe mi magunk, emberek is beletartozunk…). Ha visszapótoljuk a savanyú talajokba, ahonnét eltűnt, a pozitív változások evidensnek – majdhogynem automatikusnak – tekinthetők. Lássunk hozzá mielőbb – a megoldás rendelkezésre áll.

Carmeuse Hungária Kft.
www.talajmeszezes.hu
30-436-0577

(x)

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés