Gazdálkodás

Szántóföld

Bizakodnak a gazdák a következő betakarításokban

A tiszaderzsi mezőgazdász szerint a gabona tekintetében kifejezetten jó évet zárnak, azonban a kapások, a kukorica és a napraforgó esetében már nem ilyen kedvező a helyzet.

Az időjárás nem volt kegyes idén a mezőgazdasághoz a Tisza-tó környékén sem. A gazdálkodók vegyesen látják a képet, míg a gabona jó termést hozott, addig a kukorica és a napraforgó elég okot ad a pesszimizmusra. Abban bíznak azonban, hogy a gyenge termést a magas árak kompenzálják majd – írja a heol.hu.

fotó: pixabay.com

Sokan hangoztatják, hogy a turizmus az időjárás függvénye a Tisza-tónál, egy-egy hosszúra nyúlt csapadékos, hűvös időszak az egész szezont tönkreteheti. Míg a turisztikai szolgáltatók a jó időben, kevés csapadékban, addig a mezőgazdaságban dolgozók a kevésbé aszályos időben érdekeltek. Felemás képet mutat a határ, a lapunk által megkérdezett Tisza-tó környékén gazdálkodó szakemberek egyetértettek abban, hogy az idei esztendőre nem úgy fognak emlékezni, mint a legjobb termés évére.

– Az elmúlt hétvégén végeztünk az aratással, most folynak a tarlóhántások – felelte Urbán Zsombor.

– A déli területeken, Abádszalók és Tiszabura környékén például kevés volt a csapadék, van olyan rész, ahol a tárcsa alig tudja megdolgozni a földet, annyira száraz a talaj. Ezzel szemben Tiszaszentimre térségében több volt a csapadék, ott könnyebb dolgunk van – folytatta a tiszaderzsi mezőgazdász.

Tapasztalatai szerint a gabona tekintetében kifejezetten jó évet zárnak, azonban a kapások, a kukorica és a napraforgó esetében már nem ilyen kedvező a helyzet.

Tavasszal kelési gondok jelentkeztek, esetükben azonban a júniusi csapadékkal helyreállt a rend, de másoknak nem volt ilyen szerencséje.

– Nehéz évünk volt, hosszan tartó, hűvös tavasz, csapadékszegény május. Éppen június második felétől lett volna szükség a csapadékra, ehelyett hetekig tartó hőhullám érkezett, ami komoly károkat okozott a kapásokban – értékelt kérdésünkre Tarkó László. – Eddig gyenge képet mutat a kukorica, nem vagyunk túl bizakodóak. Ráadásul a napokban egy újabb hőhullám érkezik, ami tovább rontja a helyzetet, de úgy látom, ez országos jelenség – fogalmazott a Tiszaroff környékén gazdálkodó szakember.

Hozzátette: abban bíznak, hogy a gyenge termést a magas árak fogják kompenzálni.

Azt is elmondta, hogy nemrég végeztek az aratással, már a szalmabetakarítás végén járnak, hamarosan kezdik a talaj-előkészítést. A körülményekhez képest elégedettek az őszi árpa és a búza termésátlagával.

A tiszagyendai Tóth Diána is úgy látja, alapvetően nincs jó évük. Az időjárás hektikus, ki vannak szolgáltatva, esős és száraz időszakok váltogatták egymást, de túl hosszú ideig volt szárazság, ami rányomta bélyegét a termésre. Meglátása szerint a tavalyi évhez képest nem tudtak előrelépni. Igaz, tavaly az árak alacsonyabbak voltak, míg a termés jobb, hiszen nagyobb termésátlagot produkáltak. Már betakarították a repce, az őszi árpa, az őszi búza és a durumbúza nagyját, hamarosan a munka végére érnek, és jöhetnek a nyári szabadságolások. Pár hét múlva azonban folytatják a munkát, kezdődik az őszi káposztarepce vetése.

agrotrend.hu / heol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés