Gazdálkodás

Szántóföld

Bő két héttel hozta előbbre az aratást az aszály

Csaknem két héttel korábban kezdődött meg az őszi árpa aratása Somogyban. A megyében több mint 9200 hektáron takarítják be a növényt. Az előzetes becslések szerint az aszályos idő miatt egyharmaddal kevesebb lesz a termés, bár a megyén belül nagyok az eltérések. őszi árpából hektáronként átlagosan 4-5 tonna várható.

Foto: 123RF

A gabonaszemek kényszerérettek, az árpa víztartalma 10–12 százalék, nem kell szárítani. A megkérdezett szakemberek elmondták a sonline.hu portálnak: ha továbbra sem esik, akkor komoly károk lehetnek mind a repce-, mind a kukoricatermésben.

– Ezek a szemek szépen kiteltek, a kalászok hosszúsága is megfelelő – mondta a lapnak Tóth István, növényvédelmi szakmérnök, aki szerint a Kaposvár és környéki területek szerencsésebb helyzetben voltak, itt ugyanis 100 miliméter csapadék esett, míg Dél-Somogyban ennek a fele. Hozzátette: csaknem két héttel korábban kezdődött az aratás, mert kényszerérettek az árpaszemek, muszáj betakarítani őket.

Tonnánként 33 ezer forint

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta: az idei év csapadékban szegényebb, mint a tavalyi, az idén 100 milliméternyi eső hiányzik a talajokból, így akár 20 százalékkal is kevesebb lehet a hektáronkénti gabonahozam. Vancsura József szerint semmi jóra nem számíthatnak a termelők az árak tekintetében. Búza esetében jelenleg 38–42 ezer forintos ajánlatok forognak a piacon. A takarmányárpa esetében a termelői árak jelenleg 33 000 forint körül alakulnak tonnánként.

Egy-két héten belül befejezik az őszi árpa aratását

Mácsai Ádámtól, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatójától tudjta a lap: Somogyban 9200 hektár árpát vetettek. Az aszályos idő miatt hamarabb indult meg a betakarítás, Dél-Somogyban Babócsa környékén arattak, illetve Közép-Somogyban is megkezdődött a betakarítás. A megyei igazgató szerint a kevés csapadék miatt a gabonaszemek kényszerérettek, nem tudtak mindenhol a szemek kitelni. Hozzátette: az árpa víztartalma 10–12 százalék, nem kell szárítani.

Ha nem esik az elkövetkezendő két hétben csapadék a megyében, komoly károk lehetnek mind a repce-, mind a kukoricatermésben. A tervek szerint egy-két héten belül befejezik az őszi árpa aratását, majd a repce és a búza betakarítása következik.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés