2019.12.15., vasárnap , Valér

Szántóföld

2019. december 02. hétfő • 11:35

Csökkent a műtrágyák forgalma

Az idei első három negyedévben a forgalmazók 1,4 millió tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelőknek, ami 3,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál – áll a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentésében. A teljes mennyiség 85 százalékát a tíz legnagyobb forgalmazó adta, szemben a 2018. január–szeptemberi 84 százalékkal, vagyis további koncentráció figyelhető meg a kereskedelemben.

Az egykomponensűek közül a nitrogénműtrágyák forgalma 12,5, a káliumműtrágyáké 15,2 százalékkal nőtt, a foszfor értékesítése több mint másfélszeresére emelkedett - írja a Világgazdaság.

fotó: pixabay.com

Az összetett műtrágyák forgalma 2 százalékkal csökkent 2019 első három negyedévében. Pedig a harmadik negyedévben az utóbbiak értékesítése került előtérbe, míg az első és második negyedévet az egykomponensű műtrágyák, azon belül az egyszerű nitrogénműtrágyák forgalma határozta meg.

Az első fél évben az értékesített összes műtrágya 85 százaléka volt egyszerű nitrogénműtrágya, és csak 15 százaléka összetett műtrágya.

A harmadik negyedévben azonban az értékesítés 53 százalékát az összetett műtrágyák adták, de az egyszerű foszfor-, valamint az egyszerű káliumműtrágyák iránti kereslet is élénkebb volt.

A mezőgazdasági termeléshez szükséges ráfordítások átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek szep­tember végéig – miközben a termelői árak növekedése 5,8 százalékos volt –, de a műtrágyaárak ennél lényegesen nagyobb ütemben, 11,9 százalékkal nőttek.

A műtrágya-értékesítés nettó árbevétele így 123 milliárd forint volt, 7,8 százalékkal magasabb a 2018. első három negyedévi értéknél.

A növényvédő szerek 3,2, az állatgyógyászati készítmények 5,2, a takarmányok ára pedig 4,8 százalékkal nőtt, míg a vetőmagoké változatlan maradt.

A forgalmazók szeptemberig 1,4 millió tonna műtrágyát értékesítettek.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.