Gazdálkodás

Szántóföld

Díjazták a RAGT Termelői Verseny győzteseit

Az 2016. évi RAGT Termelői Verseny győztesei ünnepélyes keretek között az AGROmashExpo nagyszínpadán vehették át díjaikat 2017. január 27-én a Hungexpo vásárváros G pavilonjában. Idén is lesz termelői megmérettetés, és megvan a hibrid neve, amivel versenyezni lehet!

Mivel az RAGT Vetőmag Kft. 2016-ban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, a Termelői Versenyben az elmúlt évben 10 kereskedelmi forgalomban levő RAGT kukorica hibriddel lehetett nevezni a termelők szabad választása szerint. 95-en éltek a lehetőséggel. Mivel a versenyszabályzat szerit egy parcellának legalább 15 ha méretűnek kell lennie, így ezek összterülete közel 1500 ha volt. A versenyzők az összes terület átlagában 11,56 t/ha termésátlagot értek el, ami mintegy 16 500 t kukorica szemtermést jelent.

A napraforgó versenyben az RAGT rekorderét keresték. Itt is bármely RAGT hibriddel lehetett nevezni. A 64 versenyző döntése alapján végül 3 hibrid került be a versenybe. Mivel a 15 ha-os területi minimum itt is szabály volt, összesen 960 ha került mérésre. A napraforgó esetében a termésátlag 4,2 t/ha, az összes termés több mint 4000 t volt.

A díjazottak és terméseredményük:

A győztes hibridek bemutatása:

A napraforgó rekorder a SIKLLOS CL lett, mely egy közép-korai érésű, linolsavas, Clearfield® olajnapraforgó hibrid. Imazamox toleranciájának köszönhetően állományban is könnyen gyomirtható. Magas, erőteljes felépítése, gyors kezdeti fejlődése már előre jelzi, hogy nagy termésre képes. Ami viszont csak a laborban derül ki, hogy olajtartalma stabilan az átlag fölött szokott lenni, így bátran ajánlható azoknak a termelőknek, akik bonifikálva értékesítik a termékeiket. A peronoszpórával sincs gondja, hiszen az összes Magyarországon előforduló rassz ellen rezisztens.

A kukorica versenyben négy hibrid nyert a különböző kategóriákban:

Az RGT EXXCLAM DUO (FAO 300) egy kiváló stressztűréssel rendelkező hibrid a korai éréscsoport legelejéről, mely teremni is tud. 2016-ban megmutatta, hogy nem csak az aszályban, de a nedves években is kimagasló eredményre képes. Cikloxidim toleranciájának köszönhetően a nehezen irtható évelő, vagy rizómás egyszikűekkel fertőzött területtel rendelkező gazdák is sikerrel használhatják. Gazdaságosságát tovább növeli, hogy nagyon gyors vízleadásának köszönhetően szinte nem is kell szárítani, ami jelentős költség-megtakarítást eredményez.

A PHILEAXX (FAO 390) már egy jól ismert hibrid a termelők számára, hiszen évek óta ott van a magyar piac legnépszerűbb hibridjei között, és még mindig versenyképes a legújabbakkal is. Éveken keresztül rendszeresen nyerte az első helyezéseket: előbb a TOP20 fajtakísérletben, majd az MKK Termésverseny különböző régióiban, ahol csak elindultak vele. És nem okozott csalódást az üzemekben sem. Mind a száraz, mind a csapadékos évben, különböző intenzitású technológiák mellett is, minden termőhelyen megállja a helyét. Termőképessége, érésideje és gyors vízleadása együtt a legbiztonságosabb kombinációt nyújtja a nyereséges termesztéshez. Minden régióban megnyerte a koraiak versenyét, és ötből négy régióban a győzelemhez 13 t/ha fölötti eredmény kellett.

A MEXINI (FAO 490) egy új hibrid a középérésű csoport végén. Termőképességét jól mutatja a dél-dunántúli 15 t/ha fölötti eredmény, stabilitását pedig az, hogy 11 t/ha alatti eredményt egyik régióban sem mértünk. Arról se feledkezzünk meg, hogy a Magyar Kukorica Klub Termésversenyében tavaly a MEXINI-vel induló öt termelő közül hárman vehettek át díjat a díjátadón, pedig ott a legerősebb versenytársakkal versenyzett.

Az RGT LEXXTOUR (FAO 480) szintén középérésű. 2015-ben már megmutatta tudását a Magyar Kukorica Klub Termésversenyében, hiszen ketten is díjat nyertek vele. A fajta hivatalosan bemért termése abban a hőhullámokkal terhelt, száraz nyarú évben is 14,29 t/ha volt, melyet azóta számos üzemi területen, többek között itt az RAGT Termelői Versenyben is megismételt. Alkalmazkodó képességét, stressztűrését bizonyítja, hogy az ilyen különböző évjáratokban egyaránt jól terem. 15 ha-os versenyparcelláinak átlaga az elmúlt évben 12,9 t/ha volt.

2017-ben is lesz RAGT Termelői Verseny. A hibrid neve, amivel versenyezni lehet: RGT LIPEXX (FAO 310).

„Visszatérünk a korábbi hagyományunkhoz, mely szerint a Termelői Versenyben egy frissen piacra került új terméket kívánunk népszerűsíteni, megismertetni az innováció iránt fogékony, jövőbe tekintő termelőkkel. Ezért idén egy olyan hibriddel lehet majd versenyezni, mely 2016-ban kapott állami elismerést Magyarországon. 310-es FAO számmal került regisztrálásra, de termőképessége felveszi a versenyt a 350-esekkel is. Rövid virágzási idejének és gyors vízleadásának köszönhetően kiváló búza elővetemény. A Nébih kórtani vizsgálatai is bizonyítják fuzáriummal szembeni ellenállóságát, mely mind a cső, mind a szárfertőzésekkel szemben fennáll. Kiváló a szárszilárdsága, és jól reagál a tőszámsűrítésre. Idén márciusban a Duo System® változata is elismerésre kerül, így már az egyszikű gyomokkal küzdő területeken sem kell kompromisszumot kötni.”

agrotrend.hu / RAGT Vetőmag Kft.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés