Gazdálkodás

Szántóföld

Egy hét múlva már beállhatnak a kombájnok a táblákba

Behozta a hátrányát a természet az időjárásnak köszönhetően. Terméseredményekről egyelőre korai beszélni, csak találgatni lehetne.

Az elmúlt két hónap kedvezõ idõjárásának köszönhetõen ledolgozta a természet a március végén tapasztalat két hét hátrányát, sõt, a szakemberek szerint az elmúlt idõszakban megszokotthoz képest elõbb indulhat a betakarítás a földeken, illetve a gyümölcsösökben is – írta a Baranya megyei hírportál.

Mint Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta, ahhoz képest, hogy március végén még hó volt, a mezõgazdaság is lemaradásban volt, most két héttel elõrébb tartanak a szokásoshoz képest.

Az elmúlt hetek viharos idõjárása csak ott okozott problémát, ahol legalább negyven-hatvan milliméter csapadék hullott rövid idõ alatt, ezeken a területeken döntette el a gabonát.

Ugyanakkor ezek a szupercellák általában csak kis kiterjedésû részeket érintettek, míg néhány kilométerrel távolabb már alig volt érzékelhetõ az esõ hatása.

Tapasztalataik szerint

minõségi problémák egyelõre nem jelentkeztek a megdöntött gabonánál.

Mindössze a betakarításnál kell majd a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítani a növényekre és a munkára, a helyei adottságoktól függõen lehet, hogy csak egy irányból tudnak majd aratni, de ez legfeljebb idõveszteséget jelent.

fotó:MTI

– Általában minden évben, Péter-Pál napján, pontosan június 29-én kezdõdött meg a gabona betakarítása, azonban az idén ettõl mindenképpen korábban kell megkezdenünk a betakarítást. A nagy melegnek köszönhetõen – általában 30 Celsius fok felett – felgyorsul a gabona érési folyamata. Szerbiában például már május utolsó napjaiban megkezdõdött az õszi árpa aratása, az idõjárás függvényében pedig akár egy hét múlva nálunk is beállhatnak majd a kombájnok a táblákba.

A szakember szerint – aki maga is gazdálkodó –, terméseredményekrõl egyelõre korai beszélni, csak találgatni lehetne, viszont ahogy elkezdõdik az aratás, akkor már lesznek konkrét számok is.

Szerbiában az õszi árpa az elsõ vágások alapján öt tonna körüli eredményt mutat, ez egy közepes teljesítménynek felel meg, azonban Baranyában ettõl többet szeretnének elérni a gazdák.

– Az idõjárás hatását minden vegetációnál érezhetjük, igaz ez a gyümölcsökre is, a cseresznye és a meggy is korábban beérett, ezeknél a termékeknél pedig a fagykár sem érezteti hatását, a termés mennyiségre nem marad el az elmúlt évek átlagától. Ugyanakkor a kajszi és az õszibarack esetében a fagykár több kisebb területen is terméskiesést okozott.

Egyelõre a napraforgó és a kukorica tûnik valóban ígéretesnek ebben az esztendõben, a márciusi esõk jól jöttek a növényeknek, most a gomba és a rovarok elleni védekezés az aktuális feladat.

Fontos a gépek felkészítése a nyári munkákra, nagy bajt tud elõidézni, ha idõhiány miatt elmarad a gépszemle. A nyári betakarítási munkák, nem csak az embereknek jelentenek komoly igénybevételt, hanem a gépeknek is. Ezért fontos a munkálatokban részt vevõ erõgépek tûzvédelme, az aratásra, illetve a tarló- és növényi hulladékok égetésére vonatkozó szabályok ismerete.

A jármûvek alkalmasságáról a gépszemle során kell meggyõzõdni. Ennek tervezett idõpontját az ötnél több mezõgazdasági jármûvet érintõ mûszaki ellenõrzés esetén tíz nappal elõbb, írásban kell az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségre bejelenteni. A szemlérõl jegyzõkönyv készül, amelynek egy példányát a jármûvön kell elhelyezni.

A kalászos termény betakarítási munkáiban csak a tûzvédelmi követelményeknek megfelelõ, tûzoltókészülékkel ellátott erõ- és munkagépek vehetnek részt. Ehhez hozzátartozik az akkumulátorok megfelelõ védõburkolása, a kipufogó és a szikratörõ éghetõ anyagoktól való megtisztítása, legalább naponta egyszer.

agrotrend.hu / bama.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés