2022.10.05., szerda , Aurél

Szántóföld

2022. május 01. vasárnap • 13:49

Élelmiszerválság - Áttörés Ukrajnában a világ gabonaellátása érdekében

Az ország tengeri kikötői blokád alatt vannak, a világ számos országa viszont számít az egyelőre az országban rekedt rengeteg gabonára. A háború kezdete óta most végre sikert értek el a szállításokban.

Sikerült a több mint 71 ezer tonna ukrán kukoricát szállító rakomány lerakodása a héten a romániai Konstanca fekete-tengeri kikötőjében. Ez volt az első azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – írta az Index a Comvex kikötőüzemeltető cég vezetőjének közlése alapján.

Mivel a háború miatt, immár több mint két hónapja blokád alatt vannak a tengeri kikötői, a világ negyedik legnagyobb gabonaexportőre arra kényszerült, hogy a nyugati határon át vonattal, vagy a Duna kis kikötőin keresztül Romániába küldje a szállítmányokat. Pénteken viszont sikerült egy kukoricával megrakott szállítóhajót kijuttatni az országból. Ez azt jelenti, hogy először tudott tengeren exportálni a háború kezdete óta mintegy 71 ezer tonna terményt.

A megtermelt gabonafélék és olajos magvak 98 százalékát vízi úton vitte ki az országból Ukrajna, mivel a vasúti szállítás jelentősen magasabb költségekkel jár.

Fotó: pixabay.com

Az ukrán gabona hiánya máris óriási inflációt okozott több országban, és az Infostart is írt arról, hogy globális válságot okozhat a tartós kiesés. (A szintén nagy exportőr Oroszország vámot vetett ki a gabona és a napraforgóolaj exportjára.)

A hét elején sikeresen befejeződött mintegy 35 000 tonna ukrán vasérc berakodása is. Egy másik hajó berakodása pedig május 15-e körül várható a Reuters beszámolója szerint. Eddig mintegy 80 000 tonna ukrán gabonát küldtek Konstancába, és további 80 000 tonna már úton van oda. Az Európai Unióhoz tartozó Románia Bulgáriával, Törökországgal, Grúziával, Ukrajnával határos a Fekete-tengeren, amely így a gabona- és a kőolaj-szállítmányok fő szállítási útvonala lett. Ahhoz, hogy ezt a kikötőt más forrásokkal is összekössék, további infrastruktúra-fejlesztések szükségesek.

Ukrajna Bulgáriával is kötött együttműködési megállapodást a napokban, amelynek egyik sarokköve épp az, hogy Kijev használhatja a bulgáriai Várna kikötőjét az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek exportjára.

agrotrend.hu / Infostart

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.