Gazdálkodás

Szántóföld

Elkezdődött a búza aratása is – 50 forintos kilónkénti ár kellene

Megkezdődött az aratás Debrecenben. A kedvező időjárás miatt korábban elkezdődhetett az őszi búza betakarítása. A termés várhatóan 5 tonna körüli lesz hektáronként. A hazai felhasználás mellett a tervek szerint mintegy 2 millió tonna búzát lehet exportálni.

Az őszi búza mellett a kukorica vetésterülete a legjelentősebb, 1 millió hektáron termeltek idén, ami visszaesés a korábbi évekhez képest. A terményárak a tavalyinál alacsonyabbak idén, emiatt nem kizárt, hogy több marad átmenetileg raktáron, bízva a piac változásában. Vancsura Józsefet, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökét a kalászosok betakarításáról kérdeztük.

– Több helyen elkezdődött már a kalászosok aratása. Árpa, repce, magborsó országszerte elindult. Milyen a termés?

– Az ország déli megyéiben az ősziárpa és a repce aratása indult meg. Somogyban már túl vannak a betakarítás felén. A termés a várakozásoknak megfelelően alakul. Jó közepes termésre számítunk. Árpából 4-5 tonna a hektáronkénti becsült szám, ez teljesülni is látszik. Minimum 4,5-4,8 tonna lesz a hektáronkénti árpatermés.

Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

– Hogy befolyásolja az időjárás az aratást és a minőséget? Kell-e tartani fertőzésektől a sok eső miatt?

– Az időjárás még nagyban befolyásolhatja a mennyiséget és a minőséget is. A búzának már ártana az eső, érés után nem tesz jót neki. Mindenképp eső nélküli aratás kellene. Raktáraink, tárolóink vannak, a kombájnpark, illetve a szállítás nagyon fontos, hogy mielőbb védett helyen legyen a búza. Csak így maradhat meg a jónak ígérkező minőség. A meleg és a sok csapadék kedvez a gombafertőzéseknek. A termelők folyamatosan védekeztek ezek ellen, ez nagyon megdrágítja az előállítási költségeket. Idén háromszor permetezték a búzát. Már télen lehetett látni, hogy fokozott védekezés kell, hisz nem volt fagy, tavasszal pedig sok volt az eső. A toxint utólag nehéz kiszűrni, ezért fontos a megelőzés, ami megtörtént.

– Homogén-e az ország minőség tekintetében?

– Nem. Kontinentális éghajlaton vagyunk, itt a nehézségek szélsőségesen mutatkoznak meg. A talaj és a klíma is fontos feltétele a jó termésnek. Minden tájegységben volt olyan terület, amit ért a csapadék, jég, illetve olyan rész, amit nem. Ennek megfelelően a termés is eltérő. Egy tájegységen belül van kiváló és gyenge minőségű árpa is. Persze az is igaz, hogy túl sok fajtát vetettünk, ami szintén más minőséget produkál. A búzának érés előtt nem számított a csapadék, de mostantól nagyon fontos, hogy száraz maradjon az idő.

– Mire számítanak a búzaterméssel kapcsolatban?

– Debrecenben elkezdődött az aratás, holnap kezdődik Bácskában is. Itt a július, lassan ahogy érik, mindenhol indul a betakarítás. A közel egymillió hektáron termelt őszibúza öt tonna átlagot fog adni hektáronként a termésbecsléseink alapján. Ebből a kb. ötmillió tonna búzából 1 milliót étkezési célra itthon megőrölünk és elfogyasztunk mindig a legjobb minőségből. Kb 2 millió tonnát megetetünk és biztosan jut 2 millió tonna exportra is.

Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

– Milyen árakat várnak?

– Árainkat a világpiaci árak határozzák meg. Ma ez katasztrofális, mivel 35Ft/kg az árpa ára és a búzáár is csak 40Ft/kg körüli árakat ígérnek. Brexit elsősorban a világpiacra hat és ezen keresztül ránk.

– Milyen árakkal lennének elégedettek?

– 50 forint kilogrammonkénti ár lenne jó. Persze volt már 60, sőt 80 forint felett is, de nekünk elég lenne az 50 is. Ennyi mindenképp szükséges a fejlesztésekhez, a fennmaradáshoz. Ha ez nem lesz meg, a tartalékok felélésére lesz szükség.

– Az árak miatt várható-e raktározás, kivárás idén?

– Mindenképp, de csak azoknál, akiknél van tőke-, illetve eredménytartalék, illetve forgóeszköz. Aratáskor a legnyomottabbak az árak, aki tud, kivár. Normál esetben egyharmadot leszerződnek télen a gazdák, egyharmadot átvevőpontokon értékesítenek, egyharmadot raktáron tartanak. Ilyen gazdából, aki ezt meg tudja tenni, kevés van.

– Van-e még a tavalyi termésből a raktárakban?

– A 2015-ös termés folyamatosan kerül exportra és felhasználásra. Van még átmenőkészlet búzából is.

– Melyek lesznek idén a fő exportpiacok?

– A legfontosabb exportpiacaink Olaszország, Bosznia valamint a Duna melletti országok.

agrotrend.hu / G.G.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés