Gazdálkodás

Szántóföld

Fejlett vetőmagválogató technológiát adtak át Prügyön

Az eseményen átadták és működésben is bemutatták a vetőmag válogató berendezést.

A gabonaágazat helyzetéről, a mezőgazdasági termelést segítő támogatásokról és a Közös Agrárpolitika 2020 után várható szabályozásáról tartott előadást Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Prügyi Mg. Zrt. által szervezett őszi Kalászos Fajtasor Bemutatón.


fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Az eseményen átadták és működésben is bemutatták azt a mintegy 100 millió forint értékű, szín szerinti vetőmag válogató berendezést, amely

a világon fellelhető legmodernebb technikát és technológiát képviseli a vetőmag feldolgozásban.

Az értékteremtő mezőgazdasági beruházások kiváló példája a Prügyi Mg. Zrt- nél megvalósult fejlesztés – fogalmazott az államtitkár, aki vázolta: 2018. évi kérelmeik után május végéig több mint 380 milliárd forint közvetlen támogatást kaptak a gazdálkodók, míg a Vidékfejlesztési Program keretében a teljes keret 35 százalékát, 460 milliárd forintot már ki is fizettek az érintettek számára. A program nagyságrendjét jól jelzi, hogy eddig 250 ezer beérkezett támogatási kérelemből 188 ezerben született támogató döntés.

  • Az élelmiszeripari ágazat számára eddig 113 milliárd forintot ítéltek oda, ami mintegy 650 nyertes kérelmet jelent.
  • A borászat számára 35 milliárd forintról,
  • a kertészeti fejlesztésekre ez idáig több mint 4500 kérelem támogatásáról született döntés, ami közel 80 milliárd forint odaítélését jelenti.
  • az állattartó telepek korszerűsítésére
  • a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatására is jutott a keretből.
  • Az ÖKO támogatás 4 200 nyertes kérelmet jelent, amely 97 milliárd forintot és 237 ezer hektár területet érint.

A gabonaágazat helyzetével kapcsolatban a mezőgazdaságért felelős államtitkár a tavalyi évet értékelve úgy fogalmazott: a szántóföldi növénytermesztés 2018-ban nem zárt rossz évet, a teljes termésmennyiség a – vetésterület csökkenése ellenére – körülbelül 5 százalékkal meghaladta a 2017-es szintet és az ötéves átlagot is elérte, a hektáronkénti hozamok emelkedtek.

Az idei tavaszi vetésterület kb. 6,5%-kal elmarad az egy évvel ezelőttitől és az elmúlt öt év átlagánál is alacsonyabb.

A teljes tavaszi vetésterület összesen 2 millió 16 ezer hektár, amelyből a szemes kukorica (közel 900 ezer hektár) foglalja el a legnagyobb területet, ezt követi a napraforgó (602 ezer hektár) és a szója (60 ezer hektár).

Feldman Zsolt hangsúlyozta: tíz éves öntözésfejlesztési terv indult el, melynek célja, hogy már 2024-ig az öntözhető terület 100 ezer hektárral növekedjen. 2020-tól tíz éven keresztül évente 17 milliárd forint, azaz összesen 170 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a kormány az öntözéshez kapcsolódó közművek fejlesztésére. Ezen túl a vízjogi engedélyezési eljárás jelentős egyszerűsítését is megvalósítja a kormányzat – fogalmazott.

A Közös Agrárpolitikával (KAP) kapcsolatban az államtitkár úgy fogalmazott: az Európai Bizottság a KAP költségvetés csökkentésére tett javaslatot, ennek értelmében a közvetlen támogatások 16 százalékkal, a vidékfejlesztési támogatások értéke 26 százalékkal csökkenne a 2020 utáni időszakban.

A csökkenő támogatás mellett a gazdákra háruló környezetvédelmi elvárási szint és a támogatások feltételrendszere is szigorodna.

Az intenzív tárgyalások jelenleg is zajlanak, de – mint ahogyan  Feldman Zsolt fogalmazott -, a bonyolult és elhúzódó uniós döntéshozatal és az egymástól gyakran távol álló álláspontok miatt az új rendszer bevezetése már biztosan nem történik meg 2021. január 1-jével, hanem átmeneti év vagy évek várhatóak az új támogatási rendszer bevezetéséig.

agrotrend.hu / AM

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook