Gazdálkodás

Szántóföld

Felperzselte a kukoricaföldeket a nyár, a napraforgó jól tűrte a szárazságot

Az előzetes becslések szerint az ország jelentős részén csak közepes vagy gyenge termésre számíthatnak a gazdák kukoricából. A napraforgónál jónak ígérkezik a termés, a terméskilátások is biztatók.

Nem kedvez a kukoricának a nyár végi forróság. Az elmúlt hetek száraz, meleg időjárása miatt biztosra vehető, hogy országos szinten jelentősen elmarad a terméseredmény az előző évek átlagától. Az eső hiánya elsősorban a növekedésben akadályozta a kukoricát. A helyzet nem minden térségben riasztó, ahol volt némi csapadék, ott a közepesnél jobb termésben bízhatnak a gazdák.

fotó:123rf

Nagyon heterogén a helyzet az országban

– mondta a Magyar Időknek Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökhelyettese. Szerinte még korai konkrét mennyiségekről beszélni, azt azonban már most jól lehet látni, hogy az ország jelentős részén közepes vagy gyenge lesz a kukoricatermés.

A Dunántúlon van egy-két olyan térség, ahol jobb állapotban vannak a növények, ahogyan a hajdú-bihari löszhátságon is jó termésben bizakodhatnak a gazdák – emelte ki. Ugyanakkor rekordmennyiségre ott sem számíthatnak a termelők.

Petőházi Tamás szerint idén sehol sem várható 10-12 tonnás átlagtermés. Az elnökhelyettes szerint az idei kiesés hátterében a szárazság és az egymást követő hőhullámok állnak. – A kukorica nem szereti a 30-35 fok feletti hőmérsékletet, főleg nem napokon keresztül. Bár a vetéssel is volt probléma, a legnagyobb gondot a június második felében kezdődött forróság okozta, a növények a nagy melegben nem tudtak rendesen fejlődni – hívta fel a figyelmet. Az időjárás miatt a betakarítás is a megszokottnál korábban indulhat el az országban.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara becslése szerint idén hétmillió tonna kukorica kerülhet a magtárakba, ez csaknem kétmillió tonnával maradhat el a tavalyi mennyiségtől.

fotó:123rf

Bár a gazdák féltek attól, hogy a csapadékhiány nagy kárt tesz a szántóföldi növényekben, a napraforgó esetében ez nem következett be. A GOSZ szerint jónak ígérkezik a termés. – A napraforgó jól tűri a szárazságot, így a terméskilátások is biztatók – jegyezte meg Petőházi Tamás.

Egyedül a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék okozhat gondot, a napraforgó ugyanis érzékeny a nedvességre, hamar különböző betegségek támadják meg.

Ezzel együtt a tavalyihoz hasonló jó eredménnyel zárulhat idén is a betakarítás.

A kukorica ára az elmúlt hetekben nem változott a hazai piacon, az árutőzsdén továbbra is 44 500 forinton van a termény szeptemberi jegyzése. A napraforgóért átlagosan 96 ezer forintot kínálnak tonnánként a magyar árutőzsdén.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés