2022.06.25., szombat , Vilmos

Szántóföld

2018. január 20. szombat • 12:23

Fokozottan kell figyelni az áttelelő kukoricabogárra

Január közepe alkalmas időszak arra, hogy a gazdálkodó átgondolja, mit, mikor és hogyan szeretne majd vetni tavasszal. Mióta kötelezővé tette az unió a zöldítést, így a vetésváltásra, a termény-diverzifikációra (a növények térbeli elkülönítésére) is figyelemmel kell lenniük a termelőknek.

Horváth Péter Paks környéki gazdálkodó elmondta, négy őstermelővel közösen gazdálkodnak közel 600 hektáron. Idén úgy tervezik, kihagyják a napraforgót a vetésváltásból, ugyanakkor figyelembe vették az uniós előírást, a zöldítést és a diverzifikálást is. - írja a Tolna megyei hírportál.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy 30 hektár felett minimum három növényt kell termelniük, a zöldítésnek pedig az a feltétele, hogy úgynevezett másodvetésű növényeket is termeszteniük kell ahhoz, hogy hozzájuthassanak a hektáronkénti 83 eurós uniós támogatáshoz. Ez a feltétel 2014 szeptemberében lépett életbe, így mára már némi tapasztalattal is rendelkeznek a gazdálkodók.

Horváth Péter elmondta, a múlt évben inkább az ugaroltatás mellett döntöttek, mert a felkínált másodvetésű növények vetése túl bonyolult lett volna.

Dr. Vörös Géza állami szakértő, főtanácsos, a vetésváltás és a zöldítés kapcsán nagy sikerű előadást tartott a növényorvosi szakmai napon, ahol felhívta a figyelmet  a kukoricabogár „töretlen támadására” és az ellene folytatott integrált védekezésre.

– Eddig úgy tudtuk, hogy a vetésváltás megoldja a talajba lerakott kukoricabogár petéi által okozott gondot, hiszen a kukorica elkerüli a következő évben a lárvákkal való találkozást. Ám

amióta a zöldítés a területalapú támogatás alapkövetelménye lett, és a korábban lekerülő kultúrák – például a gabonafélék és a repce – után másodvetésben retket, mustárt, olajretket és takarmánykeveréket vetünk, gyökeresen megváltozott a helyzet. Ide húzódnak a kukoricabogarak, és ennek a virágzatán táplálkoznak.

Ez már augusztustól megfigyelhető, amikor a száradófélben lévő kukoricát elhagyják. „Aktív repüléssel” megtalálják az épp virágzó növényeket, ahol új táplálékra lelnek, és petéjüket is a talajba rakják. Ez a folyamat egészen október közepéig is eltart – mondta a szakember.

Senkit ne érjen meglepetés tehát, hogyha egy ilyen táblába vetett kukoricában a kukoricabogár-lárvák csúnya kártételt okoznak. Számos ilyen tapasztalat volt már, sok szakember fordult hozzám a kérdéssel, hogyan lehet ez. Hát így – mondta el a szakember. Ez a vándorlás a kukoricabogarak körében már évek óta megfigyelhető.

Különféle csapdákkal tudjuk bizonyítani, hogy augusztustól a már száradófélben lévő kukoricát elhagyják, és új táplálékot keresnek.

A zöldítésben nagy problémát okoz az is, hogy nem végezhető növényvédő szeres kezelés. Ezért az egyik megoldás:

a kukorica vetésekor kell majd talajfertőtlenítést alkalmazni.

A kukoricabetakarítás szeptember és november között zajlik. Ha sikeres volt a védekezés, akkor szép egyenes sorban állnak a kukoricatövek. Ha pedig nem sikerült, akkor összevissza dől az egész állomány. Ha úgy tűnik, hogy egy-egy évben kevesebb a kukoricabogár, nehogy azt higgyük, hogy megúsztuk, mert „töretlenül támad tovább”. Főleg a nedves, mély fekvésű helyeken, vagy ahol az előző évben monokultúrában késői tenyészidejű kukorica volt, ott mindenképpen célszerű a védekezésre felkészülni, és a további óvintézkedéseket megtenni, mondta dr. Vörös Géza.

agrotrend.hu / teol.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.