Gazdálkodás

Szántóföld

Hajdú-Biharban is kiemelkedő hozamok, Zalában több mint 12 százalékkal haladja meg a tavalyit

Learatták az őszi búzát Zala megyében is, a hektáronkénti átlaghozam több mint 12 százalékkal haladja meg a tavalyit. A tarlóhántás ütemesen folyik, a munkák 70 százalékát már elvégezték. Az országoshoz hasonlóan Hajdú-Bihar megyében is kiemelkedőek voltak a nyári betakarítású szántóföldi növények hozamai.

A Hajdú-Bihar megyében jelentős a mezőgazdaság szerepe. Részesedése a bruttó hozzáadott értékből 11,4 százalék volt 2014-ben, amely az országos érték több mint két és félszerese. A megye adottságai rendkívül kedvezőek a mezőgazdaság számára. A megye területének 73 százaléka áll mezőgazdasági művelés alatt. Hajdú-Bihar megyében fontos az állattenyésztés szerepe is. A megye rendelkezik az országban a legnagyobb szarvasmarha-, juh- és tyúkállománnyal, valamint a második legnagyobb sertésállománnyal.

Learatták az őszi búzát Zala megyében, a hektáronkénti átlaghozam több mint 12 százalékkal haladja meg a tavalyit. A 30 ezer hektáron termelt őszi búza hektáronkénti hozama átlagosan 5,9 tonna volt, míg tavaly átlagosan 5,2 tonna termést arattak le hektáronként. A betakarított búza mintegy 80 százaléka takarmány. A termés 30-40 százalékát szárítani kell, a tárolókapacitással viszont nincsenek gondok.

Zala megyében a heves esőzések késleltették az aratást, az átázott talajon napokig nem tudtak a gépekkel dolgozni. A takarmánybúzát tonnánként 36 ezer forintért tudják értékesíteni, az euró és a malmi búza tonnánkénti ára 37-37 ezer forint, a javító búza tonnánkénti felvásárlási ára pedig 39 ezer forint. Az őszi árpát tonnánként 33 ezer forintért vásárolják fel.

A hagyományos napraforgó tonnánkénti ára 94 ezer forint, az olajsavasé 98 ezer forint. A repce tonnánkénti ára 107 ezer forint. A tarlóhántás ütemesen folyik, a munkák 70 százalékát már elvégezték.

agrotrend.hu / FM, MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook