Gazdálkodás

Szántóföld

Hibridkalászos- és hibridrepce-bemutató

A RAPOOL és a SAATEN-UNION közös határszemléje Nován

Az elsősorban kalászos fajták és hibridek vetőmag-forgalmazásáról ismert SAATEN-UNION és a hibridrepcék vetőmag-forgalmazásában élenjáró RAPOOL közös, országos bemutatósorozatot rendezett. Az érdeklődők idén három helyszínen, északkeleten Tiszavasváriban, az ország középső részén Hantoson, nyugaton pedig Nován tekinthették meg a bemutatóparcellákat. A gazdálkodók így nemcsak a legfrissebb nemesítési eredményekkel ismerkedhettek meg, hanem eltérő éghajlati és termőhelyi körülmények között is megvizsgálhatták a hibridek teljesítményét.


fotó: Agrostratéga

Köszöntőjében a nemesítőházakkal és a hibridnemesítéssel kapcsolatos aktualitásokról, újdonságokról beszélt Blum Zoltán ügyvezető. Kiemelte, hogy

a hibridek bevezetése sikertörténet a szántóföldi növénytermesztésben, hiszen az addig stagnáló (például kukorica), lassan emelkedő (például rozs) hozamok hirtelen megugrottak, és ez a növekedés évtizedek óta töretlen.

Repcében a termésmennyiségen túl nőtt az olajtartalom, méghozzá csökkenő fajlagos nitrogénfelhasználás mellett, ami a növények tápanyag-hasznosításának fejlődését mutatja. A repcehibridek széles körű elterjedése az új hibridizációs rendszereknek, a biztonságos vetőmag-előállításoknak köszönhető, aminek eredményeként a teljesítménytöbblet és a fokozott stressztűrés üzemi körülmények között is beigazolódott. Ám nemcsak a hibridek teljesítménye javult, hanem a termesztéstechnológia is gyökeresen megváltozott. A két tényező együttes hatására a hibridek alkalmassá váltak a legkülönfélébb termelői igények kielégítésére a termőhely, a speciális minőségi elvárások, továbbá a herbicid- és a betegségtolerancia tekintetében, akár széles sortávú technológiát alkalmazva is. Ennek megfelelően

a hibridrepcék iránti kereslet töretlenül növekszik, és részarányuk ma már meghaladja a repce vetésterületének 95 százalékát.

Az előadó hangsúlyozta, hogy Európában a RAPOOL foglalkozik a leghosszabb ideje repcenemesítéssel, valamint kiterjedt kísérleti és nemesítői hálózatot működtet annak érdekében, hogy a változó igényeket a lehető legteljesebb mértékben ki tudja elégíteni. A hazai viszonyokhoz és a magyar termelők elvárásaihoz legjobban alkalmazkodó hibridek kiválasztása folyamatos, ennek megfelelően 2019 tavaszán is három új hibrid állami elismerése történt meg. Beszédes adat, hogy a folyó gazdasági évben fajtaminősítés céljából vizsgált 146 hibridből 34 a RAPOOL portfóliójába tartozik.

Az adaptációs vizsgálatok és technológiai fejlesztések eredményeként a RAPOOL idén is tartogat újdonságokat a tarsolyában: a csávázószer-engedélyek változásához igazodóan új, nagy hatékonyságú gombaölő szert vezet be a vetőmagkezelésben, amely mellett a vetőmag rovarölő szerrel csávázva is elérhető lesz. A precíziós vetést végző gazdák számára kalibrált vetőmagot kínálnak a DARIOT, DIFFUSION, CRISTAL és PHOENIX CL hibridekből, a már megszokott 1,5 millió csírát tartalmazó zsákokban.

Az előadó a repcéhez kapcsolódóan még elmondta: büszkék rá, hogy kitartó szakmai munkájuk eredményeként a RAPOOL 2017 őszére vezetővé vált a hazai repcevetőmag-piacon, és pozícióját azóta is képes megtartani.


fotó: Agrostratéga

Az ügyvezető a hibridkalászosokkal kapcsolatban kiemelte, hogy

a SAATEN-UNION az egyetlen nemesítőház Európában, amely négy őszi vetésű kalászos gabonafaj hibridjeit fejleszti.

A hibridrozs már a 80-as évek óta elérhető, és a cég a rozsvetőmagok piacán régóta vezető szerepet tölt be, hibridbúzát pedig csak a SAATEN-UNION kínál jelenleg. A kalászoshibridizáció legújabb eredménye az árpa, amelyből 2019-ben már két hibrid vetőmagja is elérhető lesz Magyarországon. Az első tritikáléhibrid pedig közvetlenül a nemzeti regisztrációra történő bejelentés előtt áll.

A folyamatos termék-előállítás kulcsa, hogy a SAATEN-UNION az egyetlen nemesítőház, amely több hibrid-előállítási rendszert is sikeresen alkalmaz, és egyedülálló szakértelmet halmozott fel a hibridkalászosokról. Hogy mi a haszna ebből a termelőnek?

Kiváló teljesítményű hibridek, kiemelkedő minőségű vetőmag, kipróbált és bevált technológiai rendszer, amelyek együttesen hozzásegítik a fenntarthatóan magasabb és stabilabb hozamok eléréséhez.

És a fejlődés nem áll meg, hiszen a teljesítmény tovább növekszik, egyre jobb hibridek állnak rendelkezésre, mind nagyobb területen, ami a gyakorlatban több termést és nagyobb biztonságot, végeredményben a befektetések jobb megtérülését jelenti. Ezekért a célokért hozta létre a SAATEN-UNION 2018 őszén a HySEED márkát, amely alatt egyesíti a hibridkalászosokban végzett tevékenységeit.

A HySEED égisze alá tartozó kalászosok legfőbb előnye a fajtákhoz képest a heterózishatás, amely a fejlődésükben, morfológiájukban, fiziológiájukban ölt testet. A rozs esetében ez már évtizedek óta nyilvánvaló, hiszen a SAATEN-UNION rozsvetőmagjait évente mintegy 280 ezer hektáron használják a termelők, tapasztalva a fajtáknál jobb víz- és tápanyag-hasznosítás, gyorsabb fejlődés és nagyobb biomassza előnyeit.

A hibridbúza a 90-es évektől elérhető, és stresszhelyzetben is bizonyítja életrevalóságát, ráadásul ma már a malmi minőség sem elérhetetlen vele. Hibridvetőmag-előállítás Magyarországon is folyik, és

a hibridek évek óta 10%-ot meghaladó részesedést érnek el a belföldi fémzárolt őszibúza-vetőmag piacán.

Az újdonságnak számító hibridárpánál pedig ugyanazok az előnyök tapasztalhatók, mint az eddig bemutatott fajoknál: a nagyobb vitalitás eredményeként stabilabb és magasabb hozam. A SAATEN-UNION 2019-től már két hibridárpát is kínál a hazai termelők számára.

A HySEED-hibridkalászosok szigorúan ellenőrzött vetőmag-szaporítása és -feldolgozása során igazi különlegesség születik, hiszen az Európában egységes standardnak megfelelő, magas minőségű vetőmagból a korábban megszokott vetésnormánál jóval kevesebb is elegendő. A legkorszerűbb csávázószerek alkalmazása tovább növeli a kelésbiztonságot, így a fémzárolt vetőmagot szemszám, a hibridrozsnál egyenesen csíraszám alapján csomagolják.

2019-től pedig kalibrált hibridbúzavetőmag-tételek is elérhetők a szemenkénti vetést végző gazdálkodók számára.

A csökkentett vetésnorma alacsonyabb vetőmag-felhasználással jár, azonban arról senkinek sem szabad megfeledkeznie, hogy ez a technológia nagy precizitást kíván meg a termelőtől is. A vetőmagot a fajtáknál korábban kell elvetni, hogy erőteljes őszi fejlődésük zavartalan legyen, és nem szabad elfeledkezni az őszi növényvédelemről, valamint az előírt tápanyag-utánpótlásról sem, hogy a hibridekben rejlő terméspotenciált maximálisan kiaknázhassuk. Így biztosítható a hibridekben rejlő előny a termelők számára a hozamokban, a stressztoleranciában, a termés- és minőségstabilitásban, valamint a jövedelmezőségben.


fotó: Agrostratéga

A bemutatóparcellákba elvetett hibrideket Varga Gábor termékfejlesztő mutatta be. Hangsúlyozta a következetes termesztéstechnológia fontosságát, komplex egységként kezelve a talajművelést, a tápanyagpótlást és a növényvédelmet. Kiemelte, hogy

a jó termést ősszel kell megalapozni, majd tavasszal az ígéretes állapotot fenntartani, tehát a teljes tenyészidő alatt, folyamatosan gondoskodni kell a növényről.

Táblaszinten, rendszeres állománymustrával szükséges nyomon követni a fejlődését, ügyelve az esetlegesen felbukkanó károsítókra. A pontosan kivitelezett technológia megalapozásához, a gondos vetéshez a SAATEN-UNION már frakcionált (kalibrált) vetőmagot is kínál.

Pálffy András, a RAPOOL termékfejlesztője olyan repcehibridekről szólt, amelyek az új kihívásokkal szemben is sikerrel veszik fel a harcot. A kipergés-ellenállóság génjével rendelkező hibridek tovább maradhatnak a táblán, így nő a termésmennyiség és javul a minőség, továbbá kevesebb lesz az árvakelés.

Már Magyarországon is gondot okoz a tarlórépa sárgaságvírusa (TuYV), amely ellen a vírusvektor levéltetvekkel szembeni védekezés mellett az ellenálló hibridek termesztése jelent megnyugtató megoldást. Újdonság, hogy az ellenálló DYNAMIC hibrid a benne található rezisztenciagéneknek köszönhetően nemcsak kevésbé reagál a vírusra, de az általános stressztűrő képessége is jobb a hagyományos hibridekénél.

A szakember egy izgalmas kísérletsorozatot is bemutatott, amelyet a Kieli Egyemmel közösen végeztek, vizsgálva a klíma hatását a hibridválasztásra Németországban és Magyarországon. Az eredmények egyértelműek: a hazai, szárazabb, szélsőségesebb környezetben másfajta hibridekre van szükség, amelyek robusztusabbak, később érnek.

Emellett egyre nagyobb igény mutatkozik a kipergés-ellenállóságra, a fómarezisztenciára és a TuYV-ellenállóságra is, melyek mindegyikére kínál megoldást a RAPOOL idei termékválasztéka.

A szakmai rendezvény ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult. A látogatók nemcsak értékes információval gazdagodhattak, hanem jelentős kedvezménnyel rendelhettek repce- és hibridbúza-vetőmagot is.

N. J.

A RAPOOL idei repcevetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.

A SAATEN-UNION HySEED hibridkalászosvetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.

agrotrend.hu / RAPOOL / SAATEN-UNION

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook