Gazdálkodás

Szántóföld

Jászságban a káposztarepcét sújtotta leginkább a fagy

Jász-Nagykun-Szolnok megyét elkerülte a későn jött téli idő magja, és bár korábban a gazdák bizakodók voltak, kiderült, nálunk sem úszta meg minden növény a zord időt.

– Jász-Nagykun-Szolnok megyében úgy a téli, mint a kissé szokatlan időpontban megjelenő tavaszi fagy károsította a szántóföldi növénykultúrákat, valamint a gyümölcsös- és szőlőültetvényeket – tájékoztatta a szoljon.hu portált Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.

– A megyében a téli fagykárral leginkább érintett szántóföldi növénykultúra az őszi káposztarepce. Főként a viszonylagosan későn vetett, fejletlenebb táblák károsodtak. A repce megyei vetésterülete mintegy 22 000 hektárra volt tehető, ebből – felméréseink alapján – mintegy 1800-2000 hektár pusztult ki téli fagy miatt.

– Ez körülbelül 10 százaléka az összvetésterületnek, mely ugyan elenyészőnek tűnhet, viszont egy-egy gazdaság szempontjából komoly kárt jelenthet. Jelenleg a repceállományok teljes virágzásban vannak, a megmaradt állományok döntő része megfelelően fejlett, jó kultúrállapotú, de természetesen a ritkább tőállományú táblák is jelen vannak.

A téli és tavaszi fagyok a kalászos gabonákat kevésbé érintették. A kamarához a gazdálkodók felől viszonylag kevés területet érintő kifagyásról érkezett adat.

– Az áprilisban tapasztalt szokatlanul erős lehűlés és a több helyen észlelt éjszakai fagyok elsősorban a szőlőben és a gyümölcsösökben okozhattak károkat. A virágzásban lévő kultúrákat, illetve a terméskezdeményeket érinthette a fagykár. A megyében a problémával leginkább a cseresznye, a meggy és a spárga ültetvények érintettek, szerencsére az eddigi adatok alapján néhány tíz hektár vonatkozásában – fejtette ki a NAK megyei elnöke.

Huber István fegyverneki gazdálkodó a kevésbé szerencsések közé tartozik. – A hatszáz tőke csemegeszőlőm fele már a télen elfagyott, nem bírta a mínusz 17 fok alá süllyedt hőmérsékletet, újra kell hajtatni – számolt be a földjein keletkezett károkról.

– A fóliás földiepreken csak három–négy szem maradt, holott harminc–negyven szemnek kellene lennie, tehát csak tíz százaléka maradt meg. De amelyik nem volt letakarva, az most is virágzik. Rengeteg görög- és sárgadinnye-palánta is elfagyott, igaz, annak elég, ha öt fok alá süllyed a hőmérséklet. Úgy harminc százaléka ment kárba, hiába volt fólia alatt. A réti talajon vetett búza nagyon nehezen akart megindulni, nem fagyott ki, de le volt sárgulva a hidegtől. A felsőbb részeken lévő földeken ezt nem lehetett annyira észrevenni.

Területenként nagyon változó a kép

Nagykörűből egyelőre nem érkeztek nagyon rossz hírek, bár mint a lap Barát József termelőtől megtudta, területenként elég változó a kép. A cseresznye virágában ugyan nem tapasztalt elfagyást, de a hideg tél miatt gyengébb, úgy közepes termésmennyiség várható, a minőség viszont egyelőre jónak ígérkezik. A meggy, a sárgabarack megúszta a fagyokat, a körte pedig a hideg ellenére mind mennyiségben, mind minőségben igen ígéretes.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés