Gazdálkodás

Szántóföld

Jól startolni! Repcében is ez a lényeg!

A NAK statisztikai adata alapján 2016 őszén, több mint 280 000 hektáron vetettek őszi káposztarepcét. Az elmúlt évjáratoktól eltérően a téli időszakot erős fagyok jellemezték, akár -20°C alatti hőmérséklettel. A hőmérsékleti értékek emelkedésével a repce állományok vegetációja is elindult. Már a legtöbb állományban látható, a tenyészőcsúcsi részen az új levelek képződése.

Egészséges repce

A szokásosnál fagyosabb téli időszak, és relatív száraz tél kapcsán, érdemes a területről egy-egy növénymintát venni, és a karógyökér metszlapját megvizsgálni szemrevételezéssel. Amennyiben kettévágva a növényt, barna üreges sebszerű lyuk látható a karógyökéren, akkor valószínűsíthető a bórhiány, melyet pótolni kell. A levél esetében a bórhiány elsőként a fiatal leveleken jelentkezik. Tünete kisebb, deformált kanalasodó levélfelület.

Bórhiány tünete repcében

Miért fontos időben elkezdeni a bóros kezeléseket?

A bór szükséges a jó tavaszi starthoz, emellett a repce regenerációjában is meghatározó elem, melynek megfelelő szintű koncentrációja szükséges a sejtnedvben. Továbbá a bór esszenciális mikroelem, mely alapvető szerepet játszik a növények tápelem felvételében, a szénhidrátok és egyéb asszimiláták szállításában és felhalmozásában, a gyökér- és szállítószövetek kialakításában, valamint a virág- és termésképzésben.

Milyen tényezők fokozhatják a bórhiány tüneteinek megjelenését?

Lúgos kémhatású és homokos jellegű talajok, továbbá a talaj alacsony szervesanyag tartalma, a magas nitrogén és kalcium szint is elősegíti a bórhiány kialakulását. Bórhiányra számíthatunk akkor is, ha a csapadékos időjárást hosszú száraz periódus követi.

Mit javaslunk bórhiány megelőzésére és pótlására?

YaraVitaTM Bortrac folyékony magas bór tartalmú lombtrágyát. Alacsony viszkozitással rendelkezik, mely megkönnyíti a felhasználást, keverést és kijuttatást. A folyékony formula könnyű adagolást és keverést tesz lehetővé.

YaraVitaTM Bortrac javasolt dózisa első adag kijuttatáshoz: 2 l/ha

Termékinformáció:

YaraVitaTM Bortrac

Folyékony bór tartalmú lombtrágya, a bórhiány megelőzésére és kezelésére

Összetétel:

  • 150 g/l vízoldható bór, tömegszázalékban kifejezve: 10,9% B tartalom
  • 65 g/l nitrogén, tömegszázalékban kifejezve: 4,7% N tartalom

Szín: átlátszó világos sárga folyadék

Kémhatás: 8,2              

Sűrűség: 1,372 kg/l

Kiszerelés: 1000 l, 10 l, 1 l

Fagyáspont: <-15°C

 

 

A YaraVitaTM termékek kiváló keverhetősége lehetővé teszi, hogy más növényvédő szerekkel tankkeverékben juttassuk ki, így időt és költséget takaríthatunk meg. Fontos, hogy felhasználás előtt ellenőrizze a keverhetőséget a www.tankmix.com honlapon, vagy a TankmixIT mobilalkalmazás segítségével.

Tóth Gábor
Yara szaktanácsadó
tel.sz: +36 30 689 8094
Yara Hungária Kft.

(x)

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook