Gazdálkodás

Szántóföld

Kiválóan teljesítenek a KWS új generációs kukorica hibridjei

A tavalyi sikeres indulás után a KWS Magyarország Kft. idén újból meghirdette a Szemes Kukorica és Silókukorica Termelési Versenyeit. Az eredményhirdetésre és a díjátadóra 2016. december 13-án, Győrben került sor.

Pallós Mihály a KWS Magyarország Kft. ügyvezetője megnyitójában elmondta, hogy a tavalyi sikeres bevezetés után idén is meghirdették a Kukorica Termelési Versenyeket. A versenyben kiemelkedő eredmények születtek, amik alátámasztják azt, hogy a KWS újgenerációs hibridjei megállják a helyüket a magyarországi kukoricatermesztési piacon.

A verseny kihirdetésének célja többek között az volt, hogy a KWS felhívja a figyelmet a megújuló kukorica hibrid portfóliójára, népszerűsítse az új KWS hibrideket, megmutassa azok előnyeit. Emellett a KWS figyelmet kíván fordítani a termelőkkel való szorosabb szakmai együttműködés kialakítására, továbbá a partnerség erősítésére.

2016-ban a Szemes Kukorica Termelési Versenyre növekedett az érdeklődés, idén 139 fő jelentkezett 118 településről. A beérkezett jelentkezések és a vetőmagok elvetése után a KWS területi képviselői a versenyzőkkel együtt többszöri területszemlét tartottak a tenyészidőszak során, így építve a partnerséget és a sikeres gazdálkodáshoz vezető utat. Az alábbi hibridekkel lehetett nevezni a versenyre:

A KWS Silókukorica Termelési Versenyre idén 52 fő jelentkezett. A versenyben való részvétel egyik feltétele az volt, hogy a nevezőknek zöld silókukorica mintát kellett beküldeniük az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.-hez 2016. október 15-ig. Az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. összesen 35 silómintát vizsgált be. Az alábbi KWS silókukorica hibridekkel lehetett nevezni:

A verseny eredményhirdetése előtt Dr. Orosz Szilvia tartott előadást, aki bemutatta a 2016. évi silókukorica betakarítás előzetes eredményeit, valamint a KWS versenyhibridek zöldtömeg hozamait. Beszédében kiemelte, hogy a bevizsgált KWS silókukorica hibridek zöldhozamai meghaladták az országos átlagot, azok kiválóan teljesítenek.

A KWS Kukorica Termelési Versenyein bebizonyosodott, hogy a KWS új generációs kukorica hibridjei kiválóan teljesítenek. Idén a tavalyihoz képest nagyobb terméseredményekkel lehetett helyezéseket szerezni. A KWS Magyarország Kft. folytatja a versenyek lebonyolítását, így 2017-ben is lesznek KWS Kukorica Termelési Versenyek.

agrotrend.hu / KWS Magyarország Kft.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés