Gazdálkodás

Szántóföld

Komoly piaci zavarokat okoz az ukrán gabona

Óriási üzlet volt az, hogy az Ukrajnából Afrikába szánt búza megrekedt Európában. Az úgynevezett humanitárius segély ezzel komoly piaci zavarokat okozott. Mindennek csak az aratás vet majd véget. Erről is beszélt Sándorfy András, a Marton Genetics ügyvezető igazgatója a Magyar Katolikus Rádió kedd délutáni Kerengő című műsorában.

Mint mondta: Ukrajna hatalmas agrárpotenciállal rendelkező ország, ahol óriási területeken, nagyon jó minőségű földeken, ipari méretekben folyik a mezőgazdasági termelés. Ez önmagában nem lenne probléma, hiszen van a világnak elég felvevő kapacitása és igénye ezekre a termékekre, tehát lenne piaca az ukrán gabonának, viszont az egy éve tartó háborús helyzet miatt ez a gabona nem jut ki a Fekete-tengeren keresztül – ezért jött a nagy ötlet a humanitárius folyosók nyitására a szárazföldön -hangoztatta.

Az unió – a gabona szempontjából – mindig is többletterméssel rendelkezett, ez számokban azt jelenti, hogy 40 millió tonna többletet termelt még a drasztikus időjárási viszonyok között is. Ez az árualap keresi a helyét és minél közelebb szeretne kerülni bizonyos piacokhoz. Mivel a logisztikai költségek magasak, ezért a gabona nem engedheti meg magának a hosszú transzfert. Erre az európai gabona ezzel a konfliktussal megtalálta a megoldást Észak-Afrikában. Az ukrán gabona pedig bejött a V4-ek „raktárjaiba”, és annak ellenére, hogy a tavalyi évben nagyon gyenge terméssel és drága imput költségekkel számoltunk, az áremelkedések érvényesülhettek a mezőgazdasági termények árában, tehát volt is rá piac. Ezt rombolta szét a humanitárius segély, ami fontos segítség lenne az ukrán nép és mezőgazdaság számára a felesleg levezetésével, de ehelyett ez itt landolt és piaci zavarokat okoz.     
 
Sándorfy András arról is beszélt, hogy a gabonakereskedelem egy globális üzletág, a világ kereskedelmét négy nagy tőzsdén jegyzett cég irányítja, amelyeknek nagy hatása van a kereskedelemre. Ez bennünket úgy érintett, hogy egy kisebb vetésszerkezetű országra ömlött rá a nagy méretekben megtermelt ukrán gabona, ami a piacot most terheli. Számításai szerint az aratás oldhatja fel ezt a nehézséget. -"Azoknak lehet ez üzlet, akik nem napjainkban, hanem a közeljövőben gondolkodnak, akik az ukrajnai újjáépítéshez teremtik meg a kapcsolatokat úgy, hogy a konfliktus végén gyorsan reagálva tudjanak érvényesülni" -összegezte.

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu
 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés