Gazdálkodás

Szántóföld

Közepes eredménnyel érhet véget az aratás Hevesben

Végéhez közeledik a 2018. évi aratási szezon, jövő hét elejére végezhetnek is a gazdálkodók.

Jakab Tamás az agrárkamara megyei igazgatója elmondta, az őszi árpa és az őszi káposztarepce aratását követően az utolsó szakaszában tart az őszi búza betakarítása. Idén a megszokottakhoz képest korábban indult az aratás, és a csapadékos napok ellenére korainak nevezhető annak befejezése is.

A fejlődési ciklusban tapasztalt kedvező feltételek miatt magasabb hozamokra számítottak a gazdálkodók mint ami realizálódott, de így is a megyére jellemző közepes eredményeket produkáltak a növények.

A jövő hétre teljesen végezhetnek az aratással Hevesben – fotó: pxhere.com

Jakab Tamás kifejtette, hogy a több mint nyolcezer hektáron termesztett őszi árpa nagyarányú sörárpaként történő hasznosítása, és az édesipari tészták kedvelt alapanyagaként való felhasználása, biztos piacot jelent, elfogadható árszinten. A káposztarepce megyei vetésterülete is folyamatosan növekszik, és a 12 ezer 700 hektárról bekerült közepes termésmennyiség a növény számára kedvezőtlen tavasz ellenére elfogadhatónak mondható.

A jelenlegi fajták és termesztéstechnológia mellett van még potenciál a repcében. A legnagyobb szórást az őszi búza mutatja mind mennyiség, mind pedig minőség tekintetében. Idén markánsan megmutatkoztak az egyes tájegységek, azon belül is a táblák fekvése, talajok minősége közti különbségek, amire ráerősített a hektikus időjárás is.

A szélsőségek hatásaként hektáronkénti öt tonna alatti, közepes megyei átlag várható a betakarítás végére. A jobb minőségű tételeket betárolják a gazdák és kivárnak az értékesítéssel.

Nyugodt aratási szezon volt az idei, felvásárlási és raktározási gondokkal nem kell küzdeniük a termelőknek. A nyári munkákkal összefüggő balesetek és tűzesetek száma minimális volt, ami köszönhető annak is, hogy az Aratási Koordinációs Bizottság munkájában részt vevő szakhatóságokkal a kamara szorosan együttműködve évről évre, folyamatosan megosztja azokat a tájékoztató anyagokat a gazdálkodókkal, amely alapján fel tudnak készülni erre a kiemelt időszakra, tájékoztatott Jakab Tamás.

agrotrend.hu / heol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés