2019.08.23., péntek , Bence

Szántóföld

2017. május 26. péntek • 10:41

Már csak néhány hektár kiadó a Kiskunsági Nemzeti Park területén

Az állami földek jelentős részét már használják a gazdák. Összesen mintegy százhektárnyi területre írhat ki haszonbérleti pályázatot a következő időszakban a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága.

Már csak néhány hektárnyi kiadó parcellára pályázhatnak a következő hónapokban a Kiskunsági Nemzeti Park területén gazdálkodók. A Földművelésügyi Minisztérium Magyar Időknek eljuttatott válaszaiból ugyanis az derült ki, hogy az elmúlt hét évben összesen 26 205 hektár került a földművesekhez a nemzeti park igazgatósága által kezelt állami területek közül.

Bár az egyes birtokméretek közt előfordultak jelentős különbségek, a gazdák átlagosan 40 hektáros legelőkhöz jutottak.

– A birtoktestek kialakítása során a gazdálkodás formája mellett több szempont is lényeges volt, a kihajtási útvonalak mellett a természetvédelmi követelményeket sem lehetett figyelmen kívül hagyni

– emelte ki a tárca.

A Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága összesen 481 földhaszonbérleti pályázatot hirdetett meg az elmúlt években, ebből 477 eljárás zárult sikerrel. Az agrárminisztérium tájékoztatása szerint egy-egy parcellára jellemzően egy-két gazda pályázott, míg a népszerűbb területeknél nem volt ritka a 7-8 jelentkező sem. A kisebb birtoktestek egy része ugyanakkor nem kelt el, ezeket ma a nemzeti park hasznosítja.

 fotó: Pixabay

A legtöbb parcellát 2013-ban és 2014-ben hirdették meg. Tavaly már csak 13 pályázatot írt ki az igazgatóság, a következő időszakban pedig a jelenlegi szerződések lejártáig mindössze néhány birtoktestet hirdethetnek meg. Az érintett összterület hozzávetőlegesen 100 hektárra tehető.

A magyar állam tulajdonában és a Kiskunsági Nemzeti Park vagyonkezelésében lévő földek döntő többsége legelő, illetve gyepterület. Minden esetben országos jelentőségű védett természeti helyekről van szó.

Olyan fajok élőhelyei ezek, mint például a fokozottan védett ürge, a túzok, a hamvas rétihéja és az ugartyúk. A gyepterületen táplálkozó fajok közül a kék vércsét, a kerecsensólymot vagy a parlagi sast lehet kiemelni, emellett értékes és ritka lepkefajok, valamint fokozottan védett orchideák is élnek itt. Éppen ezért a haszonbérleti szerződésben egy sor természetvédelmi előírás szerepel, amelyeket a gazdálkodóknak be kell tartaniuk.

Az agrártárca szerint a bérlők minden esetben szorosan együttműködnek a nemzeti park igazgatóságával, s a természetvédelmi őrszolgálat felügyelete mellett használják az állami földeket. A legtöbben részt vesznek az agrár-környezetgazdálkodási programban is, ezért a korábban megkötött bérleti szerződések jelentős része a támogatási időszak végéig szól.

Az árakban nem volt változás az elmúlt években:

minden kiskunsági parcellát a jogszabályban megfogalmazott havi 1250 forintos aranykoronánkénti áron vehették bérbe a gazdák.

A minisztérium tájékoztatása szerint a jövőbeli bérlőktől is ugyanekkora összeget kérnek majd el.

A nemzeti park vagyonkezelésében lévő területek jellemzően nem túl jó minőségűek, a homokterületeken például sokszor még az 1 aranykorona értéket sem érik el a legelők, ezért az árak az országos átlaghoz képest alacsonyabbak.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.