Gazdálkodás

Szántóföld

Már minden év aszályos!?

Természetesen a csapadékhiányos, vízhiányos, aszályos periódusok, az azokkal járó termésveszteség mindinkább az öntözés szükségességére mutatnak rá, hiszen hazánkban az öntözött területek mértéke igen csekély (mg. terület 2 %-a), s tározás is szükségszerű lenne tározókban. Amíg ez nem kellően megoldott addig több éves munkával a talajra, talajba lehulló – amikor éppen esik, vagy havazik – csapadékot őrizzük meg, amennyire lehetséges, hiszen az egyik „legnagyobb természetes víztározó a talaj”.

Igen jelentős problémát okoz, hogy a csapadék „foltokban” érkezik kiszámíthatatlan intenzitással. Ahol nincs eső, nagyon nincs, ahol esik, ott nagyon esik, s víz visz mindent. Az éghajlat bizonyos mértékű változása a gazdálkodástól függetlenül alakul, azonban egyre fontosabbá válik az alkalmazkodni, s az aszályt jobban tűrő fajták termesztését, a vízmegőrzésre fókuszáló agrotechnikák alkalmazása. Ez utóbbiak egy része nem újdonság, csak alkalmazásukat nem tartottuk feltétlenül helyénvalónak – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Természetesen, mikor már az agrotechnika sem elégséges, úgy az öntözés elkerülhetetlenül szükségessé válik. Hol is kezdjük? Tehát a talajnál. Mi is az, amit tehetünk, s hosszútávon talajunkban biztosabban tárolhatjuk a nedvességet, csökkentve ezzel az aszálykárt? A talaj ásványi részecskékből, mikro és makro organizmusokból, vízből, levegőből és szerves anyagokból áll, tehát élő erőforrás, megfelelő kondíció mellett jelentős pufferkapacitással bírna. 0–100 cm-es rétegének pórusterébe elvileg a lehulló átlagos csapadékmennyiség közel kétharmada egyszerre beleférne. (Várallyai)

Fotó: wikimedia

Csak néhány gondolat, hogy mire is figyeljünk, ha talajunkban saját érdekünkben tárolni kívánjuk a területünkre jutó csapadékunkat:

  • Javítsuk a talaj szerkezetességét, szervesanyag-készletét !

Miért is? A talajszerkezet, a vízáteresztő- és a víztartó-képesség a dominánsan a szervesanyag-tartalom függvénye ! A szervesanyag saját tömegéhez képest körülbelül hússzoros mennyiségű vizet tud tárolni. Mit is tegyünk? Növeljük talajunk szervesanyag-készletét! Hogyan is? A szakirodalom, s a már gyakorló gazdák véleménye alapján:

  • Minimum 3-4 növény termesztését illesszük be a vetésforgóban
  • A talajművelés során a talajbolygatást minimalizáljuk, a művelési időpont talajállapottól függően válasszuk meg.
  • Tarlómaradványokat lehetőleg tartsuk a táblán.
  • A talajfedést biztosító növénykultúrák termesztése (zöldtrágya, mulcs)
  • Évelők termesztése.
  • Szervestrágya – szennyvíziszap, stb. – felhasználás.

A mulcshagyásra egyre nagyobb figyelmet érdemes szentelni. A mulcs kis hasonlattal nyáron a talaj számára olyan, mint a „szalmakalap”, nagy esőkben, mint az esőkabát, hisz nem hagyja az intenzív csapadékhullás hatására eliszapolódni talajunkat, nem roncsolódik a szerkezetessége.

A mulcsnak nem feltétlenül a belőle kioldódó tápanyagok szolgáltatásában van szerepe, hanem közvetetten kihat a talajéletre, a talaj szezonális és napi hőingadozása mérséklődik, nem sérül a talaj szerkezetessége, javul a szervesanyagkészlet, s a vízgazdálkodás. A nem megfelelő agrotechnika hatására csökken a talajok szervesanyag-tartalma, a bennük található hasznos élőlények száma, csökken a pufferkapacitása, azaz termőképessége, s romlik a talaj vízgazdálkodása.

A szerkezetesség fenntartását, javítása a fenti szervesanyag-gazdálkodás mellett az alábbiak szerint is lehetséges szakirodalmi, s gyakorlati tapasztalatok alapján.

  • Menetszám csökkentése
  • Haladási sebesség csökkentése
  • Az erőgépek és művelőeszközök járókerekeinek taposásából eredő tömörödés csökkentése (alacsony-nyomású, széles gumiabroncsok használata)
  • mulcs alkalmazása
  • Forgatás minimalizálására irányuló talajművelés

Körülbelül 3-5 év múlva tényleges hatása.

Ahhoz hogy a felszínre érkező csapadékvíz a mélyebb rétegekbe jutva ott tározódjon, s igénybe vehessük mikor nem érkezik az eső lazítsuk talajainkat (Eketalp, tárcsatalp réteg megszüntetése) középmélylazítással, mélyen gyökerező növények vetésforgóba illesztésével (másodvetésben is). Ezek által utat engedünk a víz beszivárgásának, víztározónkba a talajba! A tömör talajokban

  • romlik a víz-, levegő- és hőforgalom (levegőtlenség, belvíz, aszályérzékenység),
  • csökken a trágyák, tápanyagok feltáródása; lassul a mikrobiológiai tevékenység, földigiliszták aktivitása;
  • lelassul a növények tápanyag- és vízfelvétele (aszályhatás, növénypusztulás);
  • növekszik a művelés energia igénye
  • a talaj felső, sekélyen művelt rétege védtelenné válik az erózióval szemben.

S a lejtős területeken fontoljuk meg a víz helybentartása végett a szintvonalas művelés lehetőségét, a megfelelő növényválasztást (ne feltétlenül kapáskultúra), készítsünk egyenetlen magágyat, szintvonalakkal párhuzamosan iktassunk be dupla magszámú sávokat hogy megtörhessük a víz lefolyásának sebességét, s a felszínre jutó víz kerüljön területünk talajába, ahonnan a gyökerek szívóhatására a kapillárisokban –„szívószállal a pohár fenekéről” – eljuthat éltető elemként növényeinkhez. Persze ez a lehetőség talajonként más és más lehet, de lehetőség szerint éljünk e természetes tározási lehetőséggel.

Minden területen megfontolandó a fasorok, fás sávok létesítése fenntartása, hiszen természetes szélfogók, stabilizálják a mikroklímát, csökkentik a párolgást. Fontos még, hogy minden esetben „zárjuk” agrotechnikai művelettel talajunkat, hogy csökkentsük az elpárolgás mértékét!

Talajainkkal kapcsolatos elveket az alábbi linken elérhető plakáton is összefoglaltuk!

http://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/3022-talaj-plakat/file

További részleteket kiadványainkban is olvashat:

http://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/2646-helyes-talajvedelmi-gyakorlat/file

http://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/3337-talajtan-biogazdalkodoknak-i/file

http://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/3351-talajtan-biogazdalkodoknak-ii/file

http://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/3355-az-ontozesre-alkalmas-hazai-vizkeszletek/file

agrotrend.hu / NAK

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook