Gazdálkodás

Szántóföld

Meghosszabbították a növényvédelmi szolgáltatások adatainak rögzítésére vonatkozó türelmi időszakot

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) meghosszabbította a türelmi időt, azaz az ügyfeleknek 2016. december 31-ig van lehetőségük a növényvédelmi szolgáltatással kapcsolatos adatszolgáltatásra.

2016. április 26-a óta már működik a hivatal elektronikus feltöltő felülete, ahol a szakirányítók a növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződések adatait rögzíthetik.

A már megkötött szerződések adatainak utólagos feltöltésére a korábbiaktól eltérően, 2016. december 31-ig van lehetőség. Fontos azonban, hogy növényorvosi vényt továbbra is, kizárólag csak a szerződés megkötése után lehet kiállítani.

A növényvédelmi szakirányító növényorvosi vényt csak olyan személy részére állíthat ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatásra szerződést kötött. A szakirányítónak 15 napon belül be kell jelentenie a NÉBIH felé a szerződés megkötését, módosítását, megszűnését. Erre szolgál az elektronikus felület, ahol az ügyfelek saját fiókjukba belépve tudnak eleget tenni kötelezettségüknek.

A szakirányítók által rögzített adatok pontos felvitelére azért van szükség, mert ez adja a hatósági ellenőrzések kockázatbecslési alapját.

A feltöltő felület innen érhető el.

agrotrend.hu / NÉBIH

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés