Gazdálkodás

Szántóföld

Nem érinti a hétvégi kamionstop a betakarítást

A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik. A kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon. A mezőgazdasági járművek más elbírálás alá esnek.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a július-augusztusban a kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). 

Ez nem érinti azonban többek között:
– a termény betakarításhoz kapcsolódó áruszállításhoz, takarmányszállításhoz, mezőgazdasági munkagép vagy lassú jármű áttelepítéséhez használt, a kizárólag friss virágrakományt vagy élő növényekből álló rakományt szállító, – az élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, valamint friss, nyers, nem fagyasztott, nem szárított, nem feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, gabonát szállító, gépkocsikat, így a betakarítási munkálatok továbbra is folyhatnak.

Fotó: pixabay.com

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében foglaltak szerint a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik forgalmának korlátozását közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontok indokolják. A kamionstop alkalmazása indokolt esetben felfüggeszthető. Az intézkedésre az utóbbi években az országos tisztifőorvos által elrendelt, magasabb fokú hőségriasztások adtak okot.

agrotrend.hu / Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés