Gazdálkodás

Szántóföld

Nem veszélyezteti a környezetet és a vízkészletet a kútamnesztia

Nem veszélyezteti a vízkészleteket a kútamnesztiaként emlegetett törvénymódosító javaslat, sőt az illegálisan fúrt, mezőgazdasági öntözést szolgáló kutak szankciómentes bejelentésének lehetőségével pontosan arra törekszünk, hogy feltérképezzük azok valós számát és a felhasznált vízmennyiséget – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Nagy István agrárminiszter.

Kútamnesztia tenné szabályossá a kutakat: ha az Országgyűlés megszavazza a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását, a korábban illegálisan fúrt, mezőgazdasági öntözést szolgáló létesítmények bejelentése 2023 végéig szankciómentes lesz – írja a Magyar Nemzet.

Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzet megkeresésére azt hangsúlyozta, a szankciómentesség célja elsősorban az, hogy pontos képet kapjanak e létesítmények számáról és a felhasznált víz mennyiségéről. Becslések szerint tízezer és százezer darab között lehet a bejelentési és engedélyeztetési eljárás megkerülésével fúrt kút, ennél pontosabb számot megbecsülni sem lehet. A kútamnesztia minden, mezőgazdasági öntözési céllal létesített kútra érvényes lenne. A miniszter kiemelte: a bejelentés után az érintett termelő megkapja a hatósági engedélyt, a létesítményre pedig intelligens mérőórát szerelnek, hogy valós adatok legyenek a felhasznált vízmennyiségről.

– Ezeket a korábban illegálisan létesített kutakat jelenleg is használják, ezért érthetetlen, hogy a környezetvédők, zöldszervezetek miért állítják azt, hogy a törvénymódosítás veszélybe sodorja a felszín alatti vízkészleteket. A bejelentés nem érinti a vízfelhasználást, a talajvízkészleteket, mivel ezek a kutak már használatban vannak. A környezeti szempontokat inkább előmozdítja az amnesztia, mivel a kutak pontos számának ismeretében, a felhasznált vízmennyiség mérésével az Agrárminisztériumhoz tartozó Nemzeti Földügyi Központ olyan országos monitoringrendszert tud létrehozni, amely valós képet ad a felszín alatti vízkészletek igénybevételéről – nyomatékosította Nagy István.

Fotó: mno.hu

A bejelentett létesítmények és a mérhetővé váló fogyasztás hozzájárul a kormány nagyszabású mezőgazdasági öntözésfejlesztési céljaihoz. A tárcavezető emlékeztetett: a mezőgazdaság versenyképességéhez, az éghajlatváltozás okozta károk mérsékléséhez, így a hosszú távon biztonságos és minőségi élelmiszer-ellátás fenntartásához elengedhetetlen az öntözhetőség lehetősége. A gazdálkodóknak a kormány ezekre a beruházásokra a következő évekre több mint százmil­liárd forintot különített el, és uniós források is rendelkezésre állnak.

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a szankciómentesség csak a meglévő kutakra vonatkozik, az új létesítmények többsége engedélyköteles marad.

Ezalól kivétel, ha az adott területen nincs felszíni vízkészlet vagy annak igénybevétele aránytalanul nagy költségekkel járna, a tervezett kút mélysége nem haladja meg az ötvenméteres mélységet, nem éri el az első vízzáró réteget, valamint nem érinti az ivóvízellátás védelmében kijelölt területeket, a karszt- és rétegvízkészleteket, és a terület nem szennyezett. Ezzel a vízkészletekre nem hárul jelentős igénybevétel.

A miniszter hangsúlyozta: a javaslat a háztartási célú, kerti fúrt kutakat nem érinti.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook