Gazdálkodás

Szántóföld

Terepszemle a KWIZDA Agro-val

A KWIZDA Agro mezőgazdasági kísérlete, a Terepszemle program az ország három, eltérő földtani, éghajlati adottságokkal rendelkező pontján (Felsőnána, Szarvas, Zalaegerszeg) indult el.

„A kísérlet célja, hogy hosszútávon összevethető tudományos és a termelők számára gyakorlatban is hasznosítható eredményekkel szolgáljon az egyes technológiák hatékonyságáról.” – mondta Kabai Gábor, a KWIZDA bio üzletág vezetője a Felsőnánán megtartott bejáráson. A programba bevont 420 parcellán ökológia gazdálkodásban is engedélyezett szereket és környezetvédelmi, talajterhelési szempontokat is vizsgálnak.

Hazánkban a tudás mindig is érték volt, legyen érték az együttműködés is úgy a gazdasági kapcsolatokban, mint a gazdálkodásban. Emiatt is példaértékű ez a kezdeményezés. A kutatóknak fontos, hogy folyamatos, szoros kapcsolatot építsenek ki a gazdákkal. A gazdáknak pedig fontos, hogy a kutatások eredményei – mind a nagy-, mind a kisebb, családi vállalkozások számára – közérthető formában legyenek elérhetőek – mondta Vendégh Edit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei igazgatója a bejárás előtt.

A Terepszemle program a Kwizda Agro 2015 őszén indított kisparcellás, demonstrációs jellegű kísérlete. Az ország 3 pontján, összesen 420 parcellán 4 kultúrát – repcét, búzát, napraforgót és kukoricát – termesztenek különböző védő- és tápanyagok felhasználásával. Saját termékeiken kívül más gyártók technológiáit is vizsgálják. A Terepszemle hosszútávon segíti a gazdákat a jövedelmező gazdálkodási gyakorlat kialakításában.

A három helyszínen kialakított parcellákon a standard kezelések azonosak (pl. vetés, alapműtrágyázás, preemergens gyomirtás stb.). Azok a parcellák, amelyek egy-két kezelésben vagy input anyagban egymástól eltérőek, de azonos szakmai témájúak egy-egy blokkot alkotnak. Szakmai téma lehet pl. a gyomirtás, a fungicid, fajta- és vetésidő, levéltrágyázás. A kísérlet ezeknek a különböző blokkoknak (pl. fajta és starter, gyomirtás módja stb.) a rendszeréből épül fel és ezeken belül végzik el a méréseket és a különböző vizsgálatokat.

A Kwizda megbízásából egy, a Kwizdától független külső cég végzi a vetést (Agrofil Kft.), egy másik pedig a blokkonkénti kezeléseket, illetve a méréseket (Syntech Kft.). A programban vetéstől az aratásig összesen 201 munkafázisra osztották fel a tevékenységeket, melyek mindegyikét dokumentálják. A termelési év során összesen 4000 mérést, mintafelvételt végeznek. Így az egyes növénykultúrákban nagyszámú mérésre kerül sor: pl. mérik kelésnél a tőszámot, a gyökérnyak átmérőt, a gyökér tömegét, a bokrosodás mértékét, a gyomirtási hatékonyságot és a lombtrágyázás hatásait is.

Utolsó fázisként pedig a termés és az egyes kultúrák beltartalmi adatainak feldolgozása következik. A napraforgónál és a repcénél az olajtartalmat, a kalászosoknál a fehérje- és sikértartalmat, a kukoricánál pedig a keményítőtartalmat vizsgálják.

A Kwizda szeretné tapasztalatait széles körben megosztani, ezért létrehozott egy blogot Terepszemle címmel. Ezen a három kísérleti telep gazdái folyamatosan naplózzák tevékenységüket, és mindazt, amit a földeken tapasztalnak, ide kerülnek fel a szakértők által mért eredmények is. Így minden gazdálkodó vagy érdeklődő szakember nap mint nap tanulhat az adatokból, felhasználhatja ezeket saját földjein.

A Kwizda Agro a 2015-ös évben indította el Zöld Programját is, melynek célja a környezettudatos termelés elősegítése, egészséges mezőgazdasági termékek előállítása, valamint a környezetet nem, vagy csak minimális mértekben terhelő mezőgazdasági technológiák meghonosítása Magyarországon. Így a Terepszemlében is vannak olyan parcellák, ahol csak a biológiai készítményeket használják, ezek a szerek az ökológiai gazdálkodásban is engedélyezettek. A program így lehetőséget ad majd a kémiai- és a bioszerek hatékonyságának összehasonlítására is.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés