Gazdálkodás

Szántóföld

TIMAC AGRO TÁPANYAG-GAZDÁLKODÁSI TUDÁSKÖZPONT HÁLÓZAT 2018 RENDEZVÉNYSOROZAT

2017-ben hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpont Hálózatot, melynek elsődleges célja a tápanyag-utánpótlás jelentőségének bemutatása volt, a benne rejlő lehetőségekkel együtt.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mezőgazdaságban is rendszerszintű gondolkodásra van szükség. A termesztéstechnológia minden elemére azonos figyelmet kell fordítanunk. Nem hanyagolhatjuk el egyiket a másik rovására, mert ez súlyosan visszaüthet a többi eredményességére is. Különösen igaz ez az optimális tápanyag-utánpótlásra, amit nem pótolhatunk jó fajtával, vagy jó növényvédelemmel.

Idén az ország 4 helyszínén Szarvason, Kecskeméten, Tiszavasváriban és Takácsiban mutattuk be az érdeklődőknek a Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpontokat. Kukorica, napraforgó és szója állományokat tekinthettek meg látogatóink, melyekben különböző tápanyag-utánpótlási kezeléseket végeztünk. Többek között a környékre jellemző úgy nevezett általános műtrágyázási technológiát, az általunk ajánlott YIELD SERVICE szolgáltatás alapján beállított kezeléseket, valamint egy „pazarló” technológiát is összehasonlítottunk, de vizsgáltuk a talajkondícionálásban és a nitrogén fejtrágyázásban rejlő lehetőségeket is. Valamint bemutattuk a különböző tápelemek hiánytüneteit, ezek növekedésre gyakorolt hatásait.

Mindegyik rendezvényünk nyereménysorsolással zárult, melynek keretében 1 millió forint összeértékben találtak gazdára hasznos ajándékok. Ezúton is gratulálunk még egyszer a nyertesinknek. Azonban azoknak sem kell elkeserednie, akik nem nyertek mert 2018. szeptember 10-én budaörsi irodánkban egy APV TWIN PS 300 mikrogranulátum szóró adapter sorsolására kerül sor 2 millió forint értékben. A nyertest a sorsolás után telefonon és email-ben értesítjük.

A fejlődés nem áll meg, várjuk Önöket sok szeretettel 2019-ben is!

Már most megkezdődtek az előkészületeket a 2019-es Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpontokban. Jövőre bemutatásra kerülnek a kukorica, napraforgó és szója mellett az őszi vetésű növények közül az őszi búza (konstans és hibrid fajták), tritikálé és az őszi káposztarepce is. Valamint betekintést kaphatnak az érdeklődők a jövőbe, hiszen itt kerülnek először bemutatásra a következő évek termékbevezetései is.

További információk a Timac AGRO oldalán.

(x)

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés