Gazdálkodás

Szántóföld

Tíz éven belül csaknem megháromszorozódott a termőföld ára

Tavaly 7 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 14 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2018-ban. Az árak emelkedése ugyanakkor továbbra is töretlen.

A tavalyi 7 százalékos árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföldnek 2019-re összességében már átlagosan bő két és félszeresére nőtt az ára – írja az infostart. Az még nem egyértelmű, hogy hogyan befolyásolja a koronavírus-járvány a földpiacot, a hamarosan induló új uniós támogatási ciklus azonban negatív hatásokkal járhat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

A 2018. évi 1,312 millió forintról tavaly 1,402 millió forintra, 7 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagára hektáronként a NAV – egyelőre nem teljes körű – adatai alapján. A legnagyobb mértékben (16 százalékkal) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében emelkedtek az árak. Békés és Csongrád megyékben is 10 százalékot meghaladó mértékű volt a drágulás.

Fotó: flickr.com

Négy megyében regisztráltak termőföldár csökkenést, a legnagyobb arányút (–12 százalék) Pest megyében.

A legdrágább és a legolcsóbb

A legdrágább megye hagyományosan Békés, elsőként átlépve a 2 millió forintos hektárárat (2,028 millió forint), emellett Tolna, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Csongrád megye haladja még meg a másfél milliós szintet.

2019-ben csak három megye hektárára maradt egymillió forint alatt: Nógrád, Zala és Heves. Tavaly a legjobban, 16%-kal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nőtt a termőföldek átlagára hektáronként; csak a szántóföldeket vizsgálva viszont Nógrádé az elsőség, egy év alatt 14 százalékos drágulással.

Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2019-ben legnagyobb mértékben, 7 százalék körül a kert-gyümölcsös és a szántóterületek drágultak.

A gyep művelési ág 6 százalékát a szőlő-, valamint az erdő-fásított területek 2-3 százalékos árnövekedése követi.

A termőföld-piac – a 2017-es látványos visszaesés, majd a 2018-as élénkülés után – tavaly érezhetően megtorpant. A megelőző évi 44 ezerről 2019-ben 41 ezerre, 7 százalékkal csökkent az adásvételek száma. A tranzakciószám csak négy megyében nőtt, legnagyobb mértékben, 22 százalékkal Borsod-Abaúj-Zemplénben. A másik végletet ugyancsak négy megye (Zala, Bács-Kiskun, Baranya és Somogy) adja, ahol 20 százalékot meghaladta a forgalom visszaesése.

Fotó: pixabay.com

Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2019-ben nagyjából 42,2 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel keretében. Míg 2016-ban még hét megyében meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, azóta egyetlen megye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, mintegy 4,7 ezer hektárt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében értékesítettek 2019-ben. A másik véglet Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest megyék, ahol ezer hektár alatt maradt a forgalom. 2010 és 2019 között országosan 189 százalékos volt a drágulás mértéke (azaz közel megháromszorozódott az árszint). A legnagyobb ütemű, 240 százalékos áremelkedés Bács-Kiskunban ment végbe, emellett Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben nőtt legalább háromszorosára az átlagár. A másik véglet 108 százalékkal Komárom-Esztergom megye.

agrotrend.hu / infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés