2019.09.20., péntek , Friderika

Szántóföld

2018. október 30. kedd • 15:30

Tolna megyében a legmagasabb a kukorica termésátlaga

A vízi szállítás akadozása negatívan hatott a termény felvásárlási árára, ezért vannak, akik tárolják a terményt.

Meghaladta a 9 tonnát hektáronként a kukorica idei termésátlaga Tolna megyében, ahol több mint 10 ezer hektárral csökkent az utóbbi évben a növény vetésterülete - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna megyei elnöke.


9 tonna feletti a kukorica termésátlaga Tolnában - fotó: Pixabay

Vendégh Edit közölte: a 64 159 hektáros megyei vetésterületből 63 500 hektáron takarították be a termést, amely

termőhelytől függően 5 és 14 tonna, átlagosan 9,3 tonna hektáronként

Ez a legmagasabb eredménynek számít országosan - tette hozzá.

Mint mondta, júniusban úgy tűnt, hogy idén rekordtermés lehet kukoricából, de az augusztusi kánikula és csapadékhiány rontott az állományon,

a szárazság miatt korábban, szeptember elején kezdődött és október végén fejeződik be a betakarítás

 A NAK megyei elnöke szerint az egyre forróbb és csapadékszegény nyaraknak tudható be az is, hogy 10 évvel ezelőtt még 100 ezer hektáron termesztettek Tolnában kukoricát, a vetésterület 2017-re 79 ezer, 2018-ra 64 ezer hektárra csökkent.

Az időjárás arra ösztönzi a termelőket, hogy a vízigényes kukorica helyett olajos és ipari növényeket, lucernát vessenek, vagy ültetvényeket telepítsenek

- A száraz őszi időjárás miatt a szokásosnál alacsonyabb, 13-15% a szemek víztartalma, így alig volt szükség a termény szárítására - mondta.

Vendégh Edit arról is beszámolt, hogy a vízi szállítás akadozása negatívan hatott a termény felvásárlási árára. A Duna alacsony vízállása miatt sem az európai uniós országokba, sem harmadik országba nincs jelentősebb export, a kukorica iránt belföldről az izocukorgyár, az etanolgyárak és takarmánykeverők felől van kereslet.

A termelők a jelenlegi, tonnánkénti 43 ezer forintnál magasabb árat szeretnének elérni, ezért akinek lehetősége van, tárolja a terményt

- Az ár elmozdulására kis reményt jelenthet, hogy viszonylag kevés takarmánybúza van a piacon, ami 40-45 euróval drágább a kukoricánál; a különbség kiegyenlítődhet, de ez csak a következő év elején emelheti a kukorica árát - mondta a Tolna megyei elnök.

agrotrend.hu / MTI

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.