Gazdálkodás

Szántóföld

Új kukorica világrekord: 41,4 tonna egy hektárról

Sikerült új világrekordot elérnie az Amerikában megrendezett országos kukoricatermesztő verseny első helyezettjének. David Hula – korábbi többszörös rekorder – hektáronként 41,44 tonnás termést takaríthatott be.

A gazdálkodó Virginia államban él, ahol az évi átlaghőmérséklet 14,5 Celsius-fok (télen 3,5, míg nyáron 25). Az „öntözött termőterület” kategóriában indult; Hula már 2013-ban és 2015-ben is nyert. Mint mondja, most a tavaszi időjárás optimális volt, a csapadék mennyiségére sem volt panasz.

Az év majdnem tökéletes volt – emlékszik vissza Hula. „Száraz volt, és sok a napfény. A gabona vetésekor a hőmérséklet hidegebb volt, mint az átlagos, tehát hosszabb volt a gabona fejlődési periódusa. Ez lehetővé tette a termésnek, hogy megfelelően kifejlődjen.

Az öntözött földterületen Hula rekordot ért el, no-till (szántást nélkülöző), strip-till öntözött kategóriájában – és a verseny legnagyobb valaha elért hozama is övé lett.

Fia, Craig a második helyet szerezte meg, testvére, Johnny a harmadik helyért versenyzett. A verseny nyertes terményei a Pioneer, a DeKalb és az utódok hibridjeiből származtak. A rekordtermést hozó vetőmag a Pioneer P1197AM volt, ami ugyanabból a genetikai családból származik, mint amellyel a 2015. évi rekordot állította fel.

Hula átfogó célja az, hogy a termés a lehető leghosszabb ideig zöld maradjon. „Véleményem szerint fontos az, hogy amíg a növény egészséges és zöld, továbbra is energiát vesz fel.” – fogalmaz. Mint mondja, áttörést a magas pH-értékű talajának kezelésével ért el. Ugyanis a tápanyagok, különösen a mangán, általában kevésbé elérhetők olyan talajban, amelynek pH-ja 7 feletti. Ez egy olyan szint, amely befolyásolja a klorofilltermelést, többek között a növényi folyamatokat és az általános hozamot.

„Megtanultam az egyetemen, hogy a vas, a réz, a bór, a cink és a mangán valamivel alacsonyabb pH-értéken áll rendelkezésre.” A dél-dakotai talajok pH-ja 7,2-8,4. Ammónium-szulfátot használtak nitrogénforrásként a pH csökkentésére, ezzel a pH-érték 1-1,5 pontra csökkent. Aztán a rendszeres mérések során észrevették a mikrotápanyag-szint emelkedését a szövetmintákban. Mint mondja, ez csak a kezdet, és izgatottan örömmel dolgozik a következő évben, hogy megnézhessék, lehet-e még magasabb tápanyagszintet és nagyobb hozamokat elérni.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés