Gazdálkodás

Szántóföld

Zavartalan lesz az ellátás a vetőmagpiacon

Idén sem várhatók ellátási problémák a tavaszi kalászos vetőmagok piacán a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács előrejelzése szerint.

A szervezet nettó 111 ezer forintos tájékoztató árat hirdetett meg ezekre a vetőmagokra – írja a Világgazdaság. A terméktanács közleménye szerint a tavaszi árpa vetőmag-szaporító területe 8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 4800 tonna körül várható a fémzárolt termés. A zab esetében a nagyságrendileg 1000 hektárról 2900 tonna fémzárolt vetőmag-készlettel lehet számolni.

A vetőmagszövetség szerint a tavaszi árpa és a zab esetében is elegendőek lesznek a vetőmag-készletek, valamint egyik növényfaj esetében sem számítanak minőségi gondokra – fejtette ki a közleményben Takács Géza, a szervezet elnöke.

Fotó: AFP

A szövetség szakbizottsága a várható piaci körülmények figyelembevételével idén a tavaszi árpa, valamint a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira egységesen nettó 111 ezer forint tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé.

Ez zsákban, csávázottan fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg – hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy a tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.

Takács Géza jelezte: a tényleges értékesítési árakról a vetési szezon után gyűjti össze az információkat a szövetség. A múlt évben egy tonna tavaszi árpa vetőmagért átlagosan 107 ezer forintot fizettek, egy tonna zab vetőmag pedig átlagosan 114 ezer forintba került.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook