Hírek

2,5 milliárd forintból épít szervesanyag-kezelő központot a Baromfi-Coop Kft.

A kutatás-fejlesztési projekt során olyan környezetkímélő eljárást, illetve gépesítést alkalmaznak, amely ipari méretekben teszi lehetővé a mélyalmos baromfi istálló trágyák feldolgozását és sterilizációját, az így kapott fermentátumot (trágya pelletet) pedig szerves tápanyagként értékesítik és újra a talajba juttatják.

Évente mintegy 60 ezer tonna baromfitrágyát dolgoz majd fel az a szervesanyag-kezelő központ, amelyet a baromfitenyésztéssel foglalkozó Baromfi-Coop Kft. valósít meg 2,52 milliárd forint értékben – jelentette be Bárány László, a Master Good cégcsoport tulajdonosa, a társaság ügyvezető igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán.

Az új üzem körülbelül 75 millió csirke- és tyúkállomány éves baromfitrágya-termelését fogja kezelni, a kapacitás a későbbiekben évi 100 ezer tonnára is bővíthető.

A beruházással mintegy 15 új munkahely jön létre a Baromfi-Coop Kft. telephelyein.

Az ügyvezető-tulajdonos megjegyezte, a cégcsoportnak jelenleg is van egy kisebb fermentáló telepe, ez azonban a tenyésztésből kikerülő szervestrágya-mennyiség egyharmadát tudja csak feldolgozni. A beruházásra az intenzív fejlesztések miatt van szükség, a Master Good ugyanis 2020-ig húsz új baromfitelepet szeretne felépíteni – tette hozzá Bárány László.

Az új üzem – amelybe a jelenlegi legkorszerűbb műszaki és biotechnológiai géprendszert telepítik majd – Nyírjákó külterületén, a kft. tulajdonában lévő fermentációs üzem mellett, zöldmezős beruházás keretében épül meg. A projekt további elemei, a kutatási és diagnosztikai laboratórium és műszerpark létesítése a projektbe konzorciumi tagként bevont Debreceni Egyetemen, valamint a Baromfi-Coop nyírkércsi központjában valósul meg.

A gépi és technológiai rendszerek fejlesztését egy másik partner, a Multimix Kft. végzi részben saját telephelyén, részben a zöldmezős beruházás helyszínén, a kis- és középparcellás, nagyüzemi tápanyag-felhasználási kísérleteket pedig a Timac AGRO Hungária Kft., valamint a Debreceni Egyetem kísérleti tangazdasága végzi több helyszínen.

A szervesanyag-kezelő központot a Széchenyi 2020 program keretében, 1,63 milliárd forintos hazai és uniós támogatással építik meg. Bárány László a tájékoztatón megjegyezte, a tervek szerint az új üzem mellett egy, a vágóhidakról kikerülő melléktermékeket hasznosító feldolgozó üzemet is felépít jövőre a cégcsoport.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook