Hírek

30 ezer diák a Nyári Diákmunka programban segítséget jelenthet az idénymunkákban

A Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot, amelynek keretében mintegy 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget, sokan közülük a mezőgazdasági idénymunkákban jelentenek segítséget.

A 3,6 milliárd forintból induló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezõgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén mûködõ vállalkozások is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására.


fotó: shutterstock

A tárcavezetõ kiemelte: a program népszerûségét jelzi, hogy tavaly több mint 29 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelezõ szakmai gyakorlatukat is így teljesítették. 

A fiatalok munkanélküliségi rátája a 2010-es 30 százalékról mára 10 százalékra csökkent, a további javulást a diákmunka program is érdemben támogatja.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket és legkésõbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek.

A program keretében a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak.

Az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás idõtartamra – ismertette Varga Mihály. 

Kifejtette: a támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum idõarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 146 250 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezõk esetében 111 750 forint lehet személyenként és havonta.

A diákok június 3-ától már regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál, a cégek is itt jelezhetik a felmerülõ munkaerõigényüket.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés