Hírek

A 2016-os volt a legmelegebb nyár

A feljegyzések 1880-as kezdete óta globálisan az idei nyár volt a legmelegebb, ebben állapodtak meg német meteorológusok Berlinben. A klímaváltozás kellős közepén vagyunk, mondta Paul Becker, a Német Meteorológiai Szolgálat alelnöke a Német Klíma Konzorcium ülésén.

Június és augusztus között globálisan nézve olyan meleg volt, mint ebben az időszakban még soha a mérések kezdete óta. Becker szerint 2016 lesz a legmelegebb év 1880 óta. 

A tudósok figyelmeztettek arra, hogy a változó klíma miatt mindenkinek egyéni előkészületeket is kell tennie, az embereknek fel kell vértezniük magukat a szárazságok és a heves esők ellen. Becker szerint ellenőrizni kell a házakat, helyt állnak-e a szélsőséges körülmények között is.

Fontos megtanulni továbbá, hogyan kell viselkedni áradás esetén. A szakértő szerint ezt már az iskolásoknak is meg kellene tanítani. A NASA adatsora szerint a mérések kezdete óta most először volt olyan, hogy hét egymást követő hónap is rekordmeleget hozott.

Németországban ugyan nem voltak különösen kiemelkedőek az idei hőmérsékletek, de drámaiak voltak az ország különböző területein a négyzetméterenkénti és óránkénti több mint százliteres esővel járó heves tavaszi esők. – Számolnunk kell azzal, hogy az ilyen jelenségek gyakrabban következnek be – hangsúlyozta a szakértő. 

A Német Meteorológiai Szolgálat hétfőn hőségriadót rendelt el. Berlinben, Brandenburg déli részén, Szász-Anhalt keleti területein és Szászország északnyugati részén akár 33 Celsius-fok is lehet. A riadó keddig van érvényben, de várhatóan szerdáig meghosszabbítják. A szolgálat akkor hirdet hőségriadót, ha az érzékelhető hőmérséklet két egymást követő napon át 32 Celsius-fok felett marad és éjszaka is csak kevéssel hűl le. 

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook