Hírek

A Baki Agrocentrum 25 éves fennállását ünnepelte

A Baki Agrocentrum 25 éves fennállását ünnepelte. A családi vállalkozás a két és fél évtized alatt több, mint tíz milliárdos árbevételű céggé nőtte ki magát, és a Zala megyei TOP 100 cégek rangsorában évek óta a forgalma alapján az első 10 vállalkozásban szerepel.

Az alapítók időközben folyamatosan a gyermekeiket is bevonták a munkába, így lehetőséget teremtve a majdani családi generációváltásra. Az út azonban korántsem volt egyszerű. Mindez kiderült a zalaegerszegi Arany Bárány Hotel télikertjében tartott jubileumi születésnapi bálon, amelyet partnereikkel együtt ünnepeltek – írja sajtóközleményében a Baki Agrocentrum.

25 év alatt csak bővült a Baki Agrocentrum – fotó: bakiagro

A rendezvényen az alapító tulajdonos Balogh Rudolf felidézte, hogy megszűnő munkahelye után egy helyi gazdaboltot nyitott 1994-ben Bak község központjában. 1998-ban már szárítóüzemmel, akkreditált gabonalaboratóriummal, majd irodaházukban százfős konferenciateremmel rendelkeztek, ahol megkezdték a termelők rendszeres szakmai továbbképzését. Ekkor már, mint integrátor, finanszírozták a termelőiket.

2003-ban bezárták a mezőgazdasági kisáruházat és a vetőmag, műtrágya és növényvédőszer nagykereskedelem felé nyitottak. Később stratégiai döntést hoztak, és egy portfolió tisztítást követően, továbbiakban csak a terményüzletágra fókuszálnak.

1998-ban már a feleség, Baloghné Domján Éva is főállásban csatlakozik a céghez. A történeti visszatekintés során a korábbi céges ünnepségeken készített riportokban a partnerek is nyilatkoztak, kiemelve a cég megbízhatóságát, korrektségét és szakmai tudását. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Baki Agrocentrum működésének eltelt éveit az összefogás és a kötődés jellemezte.

Azzal, hogy most gyermekeikkel együtt ünnepelnek, a generációváltásra is követendő példát mutatnak. Méltatta a vállalkozás több szakmai kitüntetéssel járó életútját, kiemelve azt, hogy az elmúlt évi Magyar Kultúra napján maga a város is elismerte közösségi tevékenységét a Kultúra Mecénása díj adományozásával. Végezetül átnyújtotta a Zalaegerszeg Önkormányzata kitüntető oklevelét a 25 éves jubileum alkalmából.

Balogh Rudolf, a Baki Agrocentrum Kft. ügyvezetője megköszönte az elismerést. Mint mondta, a mai ünnepen az agrárágazatot, a közös munkájukat és annak sikereit ünneplik partnereikkel együtt. Az ügyfélbarát és eredményes munkájuk révén a sok száz fős partneri körük ma már az egész Dunántúlra kiterjed. A generációváltásról elmondta, hogy ez egy nehéz, akár évtizedes folyamat, mert sokkal nehezebb a vezetést átadni a családtagoknak, mint egy külsősnek.

Nyilván annak az örömét, hogy a gyerekek viszik tovább a céget, azt felettébb jó megélni. Hangsúlyozta: az országnak alapvető érdeke, hogy a hazai családi kis- és középvállalkozásoknál sikeresen megvalósuljon a generációváltás, hiszen ők nem fognak külföldre távozni.

Balogh Ádám, ügyvezető felidézte, hogy a cég 10 éves ünnepségén adott interjújában, akkor 20 évesen még nem gondolta, hogy mindez valóra válik. Ugyanakkor mindig előretekintve, sok munkával sikeres családi vállalkozássá tudtak válni a folytonosságnak, a stabilitásnak és a kiszámíthatóságnak köszönhetően. Mindezt azonban nehéz felépíteni és hosszú távon fenntartani. Az elmúlt 25 évben a legnagyobb dolog, amit kaptak az alapító generációtól az, hogy ők megteremtették azokat az alapértékeket és elveket, melyek mentén ma is működnek.

Ezek egyike, hogy amit vállalnak, azt minden esetben teljesítik. Továbbá hit abban, hogy a befektetett munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Az élet ugyanis nem rövid távú befektetésekből áll. Ezért mindig is előtérbe helyezték a hosszú távú kapcsolatok fenntartását, továbbá azt, hogy minőséget adjanak ki a kezükből, és mindig jogkövető magatartást folytassanak.

A Baki Agrocentrumban összességében ezt értik a partnerség alatt. Olyan alapértékek mentén dolgoznak, melyekre mindig lehet építeni, bárhogy is alakuljanak a piaci körülmények, szögezte le. Egy családi vállalkozás nagy családját a munkatársak is alkotják. A folytatásban köszöntötték a munkatársakat és külön a legrégebbi dolgozókat. Balogh Ádám a magyar agrárágazat jövőjéről is szólt.

Mint mondta, a legfőbb kihívás jelenleg az, hogy a 15–20 millió tonna éves hazai árunak (amely nem haladja meg a világ gabona és olajosmag termelésének 1%-át) mi lesz a sorsa a következő években. Itt a szárazföld közepén vajon fenn lehet tartani a versenyt azokkal az országokkal, többek között Oroszországgal és Ukrajnával, amelyek sokkal jobb agronómiai és logisztikai adottságokkal rendelkeznek.

Cégszinten most az a kérdés foglalkoztatja őket, hogyan lehetne a magyar tömegárukat hozzáadott értékkel felruházni. A legfőbb céljuk éppen ezért az, hogy olyan értékesítési láncokat alakítsanak ki a termelők és feldolgozók együttműködésével, amelyek hosszú távú szerződéseket és biztonságot eredményeznek valamennyi partnerük számára a hazai és a nemzetközi piacokon egyaránt. Az ügyfelek 2018-ban mintegy 13 milliárd forint értékű termény értékesítését bízták a cégre, amelyet sikeresen teljesítettek partnereik megelégedésére, mely volumene közel 30%-kal haladta meg az előző évi mennyiséget.

agrotrend.hu / Baki Agrocentrum

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook