Hírek

A baromfiágazatnak is jól kell teljesítenie

Nőtt a hazai tojásfogyasztás.

Nõtt az éves, egy fõre jutó magyar tojásfogyasztás, a 2013-as 214 darabról 2017-re 234 darabra emelkedett – mondta az agrártárca parlamenti államtitkára a 17. tojás világnapja alkalmából tartott rendezvényen, pénteken, Budaörsön.


Farkas Sándor: nõtt a kereslet a tojás iránt – fotó: Délmagyar

Farkas Sándor, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztõk és Tojástermelõk Szövetsége által szervezett szakmai konferencián hangsúlyozta, hogy az ország éves tojásfogyasztása ugyanezekben az években 2,1 milliárd darabról 2,3 milliárd darabra nõtt.

– A friss és egészséges tojás elõállításához szükséges, hogy a baromfiágazat is jól teljesítsen

– tette hozzá az államtitkár

Továbbá felhívta a figyelmet annak jelentõségére is, hogy a rendszerváltást követõen 75-80%-ban magyar tulajdonban maradt az ágazat.

Farkas Sándor kiemelte, hogy a magyar fogyasztók igényeinek kielégítése mellett exportpiacait is növelni tudta az ágazat, ez a terület jelenleg 50-60 ezer ember megélhetését teszi lehetõvé.

Hangsúlyozta: a teljes mezõgazdasági kibocsátás 12,4%-át adja az ágazat.

Az elmúlt évek tojásszennyezettségi botrányairól szólva kitért arra, hogy ezek is figyelmeztettek, a termelés során be kell tartani az állategészségügyi követelményeket és a legmagasabb minõségi szempontok szerint kell eljárni.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés