Hírek

A gazdák szakmai információ-ellátása már biztosított, de mi lesz a fejlesztéshez szükség forrásokkal?

Épül az ország egyik legnagyobb sertéshizlaldája, kétséges az agrártámogatások mértéke, folyamatosan bővülnek az agrárszolgáltatások, ezer fiatal gazda kezdheti meg beruházásait, a szőlős gazdák számára is támogatás nyílt, megduplázódott az öntözési támogatás, hazánkban belvíz másutt aszály károsít – ezek voltak a hét hírei az Agrotrend.hu-n.

A fogyasztóvédelmi hatóság március közepén kezdte meg a húsvéti ellenőrzéseket. A vizsgált húszféle csokoládé mindegyike megfelelt. A sonkák esetében húsz termékből tíznél talált problémát az NFM laboratóriuma. Tíz kalács közül egy akadt fenn az ellenőrzésen. A fogyasztóvédelem intézkedett, hogy az elbukott termékek lekerüljenek a polcokról.

A Vidékfejlesztési Program (VP) külön Fiatal Gazda Tematikus Alprogram keretében segíti a fiatal mezőgazdasági termelőket. 2018. március 20-ig közel 1000 fiatal gazda számára mintegy 37 milliárd forint került megítélésre. A Vidékfejlesztési Program 76 milliárd forintos keretösszege az induló, gazdaságot átvevő fiatalok számára fontos annak érdekében, hogy hosszú távra meg tudják tervezni a fejlesztési folyamataikat, egymásra épülő beruházásokat tudjanak megvalósítani. A közvetlen támogatásoknál szükségesnek tartják a fiatal gazda kiegészítő támogatás továbbvitelét, kibővítését. A vidékfejlesztési forrásoknál továbbra is szükséges a bővítés.

A  Közös Agrárpolitika (KAP) első pillérével kapcsolatos elképzelések, azaz a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetések kérdésében sem egységes az álláspont, mivel egyelőre nem tudni, hogy ezeket az összegeket kizárólag európai uniós támogatásokból finanszírozzák-e majd. A következő uniós ciklus költségvetésében az agrár- és vidékfejlesztési támogatási rendszernek juttatott források kiemelt fontosságúak, az azonban még vita tárgya, hogyan akarják ezt a döntéshozók megvalósítani. A vita még tart, a kérdésben pedig csak egységes döntés az elfogadható, vagyis mind a huszonhét tagállamnak egyezségre kell jutni.

Az Európai Bizottság a vidékfejlesztési források egy részét továbbra is a migrációra kívánja felhasználni. Az EU magas élelmiszerbiztonsági szintje, óriási elvárásokat támaszt a gazdákkal, élelmiszerfeldolgozókkal szemben. A közös agrárpolitika azt a célt szolgálja, hogy a szabályozásból fakadó többletköltségeket kompenzálja. A magyar mezőgazdaság megerősdött a támogatásoknak köszönhetően, ezért tartják fontosnak megvédeni, fenntartani ezeket a forrásokat.

Megnyitották a kamara gyöngyösi szolgálató központját. Folyamatos és gyorsan elérhető szolgáltatást nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai számára, akár biztosítás-közvetítéssel és telekommunikációs segítségnyújtással is támogatják a gazdákat. Elindult a kamara szaktanácsadói hálózata is, amely ingyenes csoportos, illetve a piaci ár tizedébe kerülő egyedi tájékoztatást nyújt a gazdálkodóknak. A kezdeményezést annak érdekében hívták életre, hogy a kamarai tagok az adminisztráció helyett a termeléssel és értékesítéssel foglalkozhassanak.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke, Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora, Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Szendrei László, a NAK Heves megyei elnöke (b-j) – fotó: Komka Péter/MTI

A Miniszterelnökség első körben mintegy 13 milliárd forint támogatásról döntött, amellyel közel 1100 fiatal mezőgazdasági termelő fordíthat új agrárvállalkozására. Vannak még folyamatban lévő értékelések, ennek megfelelően a nyertes kérelmek száma és a támogatási összeg a közeljövőben tovább fog emelkedni. További 5 milliárd forint megítélt forrás járul hozzá az öntözött területek növeléséhez, ez 179 gazdálkodót érint.

Áprilisban lehet benyújtani a borszőlőültetvény telepítési engedély iránti kérelmet. 652 hektár terület alatt a hegyközségi tagok automatikusan megkapják az új telepítési engedélyt. A kérelmeket pontozási rendszerben, az ágazato stratégia célkitűzáseinek megfeleltetve lesznek elbírálva. A benyújtott kérelmeket május 30-ig a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) összesíti, és rangsorolja. Az engedéllyel rendelkezők a Vidékfejlesztési Program keretében pályázhatnak a VP2-4.1.3.6-17 Borszőlőültetvény-telepítés támogatásáraA rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 4 milliárd forint.

A márciusi mínusz tíz fok alatti hőmérsékletek mélynyugalmi állapotban lévő szőlőtőkéket találtak. Decemberben, januárban nem melegedett fel annyira a talaj, hogy elindította volna a nedvkeringést. Az egyhetes mínusz 10 fok alatti hőmérsékletet inkább pozitív hatású lehet, ugyanis segített kórokozók, kártevők gyérítésében. Azonban a csapadékos időjárás akadályozza a munkákat.

fotó: Pixabay

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege megduplázódott a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztését támogató felhívásban. Ennek összege egyéni projekt esetén maximum 1 milliárd Ft, kollektív projekt esetén maximum 2 milliárd Ft. Valamint a támogatási kérelem benyújtási határideje meghosszabbodott.

Argentína a világ harmadik számú kukorica és szójabab exportőre, és évek óta elárasztotta a világpiacot, azonban a bekövetkezett aszály miatt megcsappanttak a globális tartalákok is. A szójabab és a kukorica csak fele akkora, mint ilyenkor szokott lenni, pedig már csupán egy hónap van a szokásos betakarítási időig. Az Egyesült Államok pedig előnyt kovácsolt az argentin aszály árfelhajtó hatásából. Az idei termés legalább negyedével kisebb lesz a tavalyinál.

Sertéshizlaldát építtet Claessens Group Somogyban, Böhönyén. A beruházást saját forrásból,azaz 4 milliárd forintból egy korábban elavult komplexum területén valósítják meg. A belga származású Claessens család – akik később magyar állampolgárságot kaptak – 22 évvel ezelőtt vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét. Somogy legnagyobb állattartójává vált, 10 milliárdos bevétellel. 

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook